
(Fotókredit: Birton Szabolcs via Fotocentral)
Ahogy korábban mi is megírtuk: megszületett Palácsik-Ráthonyi Tímea kislánya. A hírt Kandász Andrea jelentette be a Mokka reggeli műsorában. „Timi felhatalmazott arra, hogy ezt nyugodtan elmondhatjuk. Fotókat is láttam, csodálatos, de ezek majd megjelennek. Egészséges kislány” – árulta el akkor Kandász Andrea.
Most az édesanya közösségi felületén erősítette meg kislánya érkezését.
„2 hete megérkezett Hailey, egy apró nyári csoda, aki beragyogta a lelkünket a testvérével együtt. Még mindig nem tudom felfogni, hogy annyi megpróbáltatás után végre sikerült ez a két kis tündér. A császármetszés óta most kezdtem csak jobban lenni” – írta a fotókhoz Palácsik- Ráthonyi Tímea.
„A hemoglobin szintem kezd helyre állni, de az epidurális érzéstelenítéstől és hormon ingadozástól még nagyon fáj a fejem. A szoptatás nehéz és fájdalmas, de majd csak belerázódunk.”
A fotókon nemcsak a kis Hailey, hanem az egész család is látható. ITT tudod megnézni a képeket.