Baba

Idén is lesz Családszervezetek 2. Adventi Jótékonysági Vására

Civil szervezetek, cégek és magánszemélyek fogtak össze ismét: az idei jótékonysági vásár célja, hogy a koraszülötteket és családjaikat támogassa.
2017. November 22.

Advent első vasárnapján a Király Nóra által alapított Fiatal Családosok Klubja és az EMMI közösen szervezi a II. Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vásárát, a Millenáris „D” épületében.

„Régóta dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy a civil szféra összefogásával tavaly először, majd idén már másodjára megszervezhetjük a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági Vásárát. Köszönöm mindenkinek a támogatást, hiszem, hogy együtt sokkal messzebb jutunk, mint egyedül. Ez a gondolat ihlette 2016-ban az első Adventi Jótékonysági Vásárt, amihez az elképzeléseimet is felülmúló családszervezet, cég és magánszemély csatlakozott, ezért is döntöttünk úgy, hogy 2017-ben immár második alkalommal is megrendezzük. Nem titkolt célom, hogy hagyományt teremtsünk ennek az egyedülálló jótékonysági vásárnak” Király Nóra, a vásár megálmodója, a FICSAK alapítója.

Az idei jótékonysági vásár célja, hogy a koraszülötteket és családjaikat támogassa. A FICSAK és a Melletted a helyem Egyesület a vásár teljes bevételét felajánlva olyan eszközöket vásárolnak majd, melyekkel a picik anyatejes táplálását segíthetik.

A rendezvény fővédnöke idén is Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, felkért díszvendége Balog Zoltán miniszter és Novák Katalin, családügyi államtitkár.

A nap ceremóniamesterei Horváth Lili, Jászai Mari díjas színésznő valamint Tordai István, műsorvezető.

A rendezvényre december 3-án a Millenáris „D” épületében kerül sor.

Színpadi program

10.00 Betlehemes játék- ráhangolódó

10.45 Ünnepélyes megnyitó és gyertyagyújtás

11.00 Ringató – gyermekdalok, közös éneklés a legkisebbekkel

11.45 Iszkiri zenekar – gyermekkoncert

12.45 Családszervezetek vezetőinek köszöntői

13.15 Búgócsiga Zenede – gyermekkoncert

13.45 Lélekzuhany – gospel kórus

14.30 Tabáni István zenés köszöntője

14.45 Csepp Csepel Táncegyüttes – néptáncbemutató és táncház

15.30 SZTÁRVENDÉG: Vastag Csaba

16.30 Goldance – ünnepváró társastánc-bemutató Mikulásra hangolva

17.00 Eszter-lánc mesezenekar – gyermekkoncertje

18.00 Vásárzárás

Ezen kívül lesz még gyermekjóga, interaktív meseszínház, arcfestés, kézműveskedés, táncház, játszóház is.

Forrás: FICSAK