Baba

Így segíthetsz a babának gyakorolni a csippentést

Hogyan lehet ösztönözni a babát arra, hogy gyakorolja a csippentést - amikor a tárgyakat a hüvelyk- és mutatóujja közé fogja?
2021. Február 26.
Így segíthetsz a babának gyakorolni a csippentést (Fotó: Getty Images)

A babák körülbelül féléves korukban fel tudnak kapni kisebb tárgyakat, úgy, hogy a kézfejükkel letakarják, és az öklükbe szorítják. A következő néhány hónap során a baba elsajátítja a csippentést, csippentő fogást is. A Healthline.com szerint a babák általában 910 hónapos koruk között fejlesztik ki ezt a készséget. De mivel minden baba más, így a fejlődésük is valamelyest más ütemben zajlik.

A csippentés teszi lehetővé azt is, hogy először evőeszközök nélkül, az ételfalatkákat a kezével felcsippentve, majd evőeszközökkel önállóan egyen. De ez jelenti az alapot ahhoz is, hogy később megtanulja majd begombolni, becipzárazni a ruháit, bekapcsolni rajtuk a patentokat. Idővel pedig elsajátítsa a zsírkrétákkal, ceruzákkal való firkálást, rajzolást, írást.

Ezért érdemes lehetőséget biztosítani a baba számára, hogy felfedezhesse az ujjait, a csippentést. Hogyan lehet ebben segíteni a kicsit?

  • Játszófal vagy felfedező dobozok. Ezeken a játékokon gombok, kapcsolók, fogantyúk, tárcsák, stb., találhatók, így gyakorolhatja velük a baba a fogásokat. Továbbá az ok-okozati gondolkodás képességét is fejlesztik.
  • Különböző méretű, formájú és textúrájú építőkockák. A baba ezeket egymásra rakhatja, egymáshoz vagy a padlóhoz ütögetheti a kockákat.
  • Különböző méretű és textúrájú labdák, golyók. Olyanokkal érdemes próbálkozni, amik könnyűek, de elég nagyok ahhoz, hogy el tudják lökni egymást, ha összeütköznek, és olyan típusúakkal, amik elég kicsik és rugalmasak ahhoz, hogy össze lehessen nyomni ezeket.
  • Konyhai eszközök. A merőkanál, műanyag mérőpoharak és tálak, fakanalak is jó játékok lehetnek, de természetesen ezek is csak felügyelet mellett.
  • Egymásba rakható csészék, dobozok. Ezek a színes, különböző méretű játékok is nagyon szórakoztatóak a baba számára, és remekül fejlesztik a kicsit.

Arra minden esetben figyelni kell, hogy a baba felügyelettel játsszon, és ne legyenek apró játékok a keze ügyében, a fulladásveszély miatt.

A cikk forrása: whattoexpect.com