Az igazi név egyszerűen “megérkezett”
Az utcán hallottam
2006 őszén jártunk, amikor kiderült, hogy kisfiút hordok a szívem alatt.
Amikor még minderről nem tudtunk, nagy volt a tanakodás a névválasztás miatt – én valami különlegeset, apa valami hagyományosat szeretett volna.
Sokat nevettünk, miközben az apa vezetéknevéhez próbálgattuk a sokszor hajmeresztőnek tűnő keresztneveket. Legyen István! Apámat is így hívják, nem, akkor legyen Lajos, mert az enyémet meg így! Legyen Júlia! Ne, legyen akkor Ilona… jajjj!
Végül apa valami miatt az Anna mellett döntött. Na de apa! Annának hívnak minden második kislányt… Legyen inkább Léna. Léna? Hogy lehet ilyen nevet adni egy lánynak? Az Alina már foglalt volt a családban, pedig nekem az tetszett a legjobban. Jó, akkor legyen Anna Léna? Annaléna? Az meg milyen név? Legyen akkor Léna Anna. Hát én nem tudtam, hogy a rétessütés után a névválasztás következik a nehézségi sorrendben.
Jó, megvan a lánynevünk! Közben én már éreztem, hogy fiam lesz. Sokat sétáltam Pécs belvárosában, amikor a zord őszi idő kicsit enyhülni látszott. Egy ilyen séta alkalmával leültem a Színház téren, és csak néztem a forgatagot. Egyszer csak megláttam, ahogy egy kétévesforma fiúcska a szökőkút körül játszadozott a testvérével. Néztem őket, és elképzeltem, ahogy az én fiam fogja majd pancsolni a vizet a szökőkútban meleg nyári délutánokon.
Nagymamája indulót fújt: „Illés! Gyere, megyünk haza!” És ekkor éreztem, ahogy az egész testemen átfut az elégedettség, a megérkezés isteni érzése, igen, megérkeztem, tudtam, ha úgy adódik, hogy valóban fiú lesz, Illésnek fogják hívni. A családnak még szoknia kellett a gondolatot, de azt hiszem, bárki, aki megismeri a mi kis Illésünket, belátja, hogy igazi egyéniséghez igazi vagány, egyedi név való: Fésüs Illés, született 2007. január 15-én.
Laczkó Piroska
Így választottunk nevet
Első babánk igazi szerelemgyerekként fogant, így számomra egyértelmű volt a Dóra név (=Isten ajándéka). Úgy gondoltam, ezt a nevet én választottam, ha fiú lesz, döntsön apa. Az ő javaslata a Benjámin vagy a Dominik volt. Nekem mindkettő idegenül csengett, de bíztam az időben és abban, hogy hátha kislány lesz.
A rokonoktól ötleteket nem kaptunk, csak kritikát. Apukám szerint magyarosabb nevet is találhattunk volna, a párom szülei amiatt aggódtak, hogy nem visszük tovább az apja és a nagyapja nevét, és nem lesz III. János. Ezt lezártuk azzal, hogy megkapja ezt a nevet is, de a másikat fogjuk használni. A névválasztás akkor lett sürgető, mikor a 30. héten megtudtuk, hogy kisfiú.
Számomra fontos volt:
– hogy a névnapja ne legyen közel a születésnapjához (így esett ki a Máté, Dániel, Dominik) és a karácsonyhoz (így a Benjámint is félretettük);
– legyen bibliai eredetű, miután a párom családja vallásos, és mindkettőnknek bibliai eredetű nevünk van;
– ne legyen túl gyakori, de nagyon ritka se, mivel pedagógus vagyok, sok névhez kapcsolódik arc, ami megnehezítette a névválasztást;
– a családban ne legyen ugyanez a neve senkinek;
– illeszkedjen a vezetéknévhez;
– lehessen becézni;
– jól hangozzon egyben kimondva;
– a jelentése is elfogadható legyen.
A 34. hét környékén apa a fodrásszal beszélte meg a kérdést, aki szerencsére lebeszélte az idegen hangzású nevekről, és a Barnabást javasolta, ami már nekem is eszembe jutott, így lett Barnabás János, aminek jelentését is elfogadom, sőt úgy érzem, ez az ő sorsfeladata (a vigasztalás fia; Isten kegyelme).
Csizmadia Judit
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
