Baba

Kényelmes élete van?! Egy főállású anya 67 pontos listát írt a napi teendőiről

Ha azt gondolnád, hogy a háztartásbeli anyák napja leányálom, íme, itt egy napirend.
2022. Május 02.
Az anyaság rengeteg feladattal jár (Fotó: Getty Images)

Amikor terhes voltam a lányommal, olyan munkám volt, amit nem szerettem. Így pedig el sem tudtam képzelni, hogy a kisbabámat magára hagyjam, és egész nap azt a munkát csináljam, amit ki nem állhatok.

Úgy döntöttem, hogy a kislányomnak és nekem is az lesz a legjobb, ha otthon maradok. Ehhez persze előzőleg jó sok megtakarítást halmoztunk fel és a hiteleinket is kifizettük, így elegendőnek tűnt, hogy csak a férjemnek lesz egy ideig bevétele. Azóta hosszú idő telt el, de úgy érzem, még mindig megbélyegeznek azért, mert főállású anya lettem.

Pedig immár hat éve élünk így, és elmondhatom, nehezebb, mint gondoltam, ráadásul a teendőim folyamatosan változnak. A most 3 és 5 éves gyerekeimet elnézve azonban most is úgy döntenék, hogy munka helyett inkább őket választom.

A gyerekek mindig új fejlődési szakaszba lépnek, te pedig nehezen tudsz lépést tartani velük. Állandóan mindenhová pakolnak, és a ház gyorsan katasztrófa-sújtotta övezetté válik. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy azért mellette dolgozom is szabadúszóként, akkor elmondhatjuk, hogy ez minden, amit valaha is akartam csinálni, de a napjaim hihetetlenül zsúfoltak és mozgalmasak.

Ezután a mother.ly által megszólaltatott anya egy 67 pontos listát írt arról, hogyan telik egy átlagos napja, köztük olyan feladatokkal, minthogy

  • legózz a gyerekkel, miközben bűntudatod van, hogy nem takarítasz
  • hagyd a lányod végigugrálni a lakáson, ha nem tud nyugodtan ülni
  • készítsd el az ebédet délelőtt 11-ig, utána ugyanis nem lesz rá időd
  • este próbáld kitakarítani a konyhát
  • találj ki esti mesét Hulkról vagy Batmanről
  • zuhanj ágyba 9-kor, és próbáld megnyugtatni az agyad
  • éjjel kelj fel szoptatni a kicsit

Minden anya rengeteget dolgozik a nap folyamán, és az otthon maradó anyák sem kivételek. Ha van mellékes munkája vagy saját vállalkozása, úgy még mozgalmasabb. Nem csoda, hogy mindannyian kimerültek. Ebből a rengeteg feladatból is láthatod, hogy nem szabad ítélkezni az anyák felett, inkább csinálj nekik egy extra kávét. Hidd el, szükségünk van rá!