Baba

Kizavarták az uszodából az anyukát, aki a vízben szoptatta a babáját

Nagyon megalázták az anyukát, aki nem tett mást, csak a medencében akarta megszoptatni az éhes babáját.
2023. Július 31.
Anyuka és a babája uszodában vannak

Azt mondták neki, hogy több tiszteletet kellett volna adnia a többi fürdőzőnek: így idézte fel a történteket Tiffany Francis, akivel az eset megtörtént.

A 11 hónapos babának nagyon tetszett az egyik, lassú fokozaton működő örvénymedence, ahol a víz magával sodorta a strandolókat. Az édesanya úgy gondolta, hogy a pihentető vízmozgás mellett szuper lenne, ha közben meg is szoptatná a kicsit, ez azonban a jelenlévők szerint nagyon kiábrándító ötlet volt.

Sírva távozott az uszodából

“Asszonyom, nem lehet a vízben szoptatni” – szólt rá erélyesen az egyik úszómester, az anyuka pedig először azt hitte, hogy csak viccelnek. Épp ezért megkérdezte, hol van ez a tilalom kiírva, a fürdőmester pedig a falra kifüggesztett házirendhez irányította.

Mint az anyuka elmondta, ebben egy szóval sem említették, hogy nem lehet a medencében szoptatni, csak az állt benne, hogy a kisbabáknak kötelező pelenkát viselni a vízben.  

Akkorra már annyira felpaprikázta magát Tiffany, hogy meg sem állt a fürdőkomplexum menedzseréig, aki azt mondta, hogy tisztelettudóbb viselkedés lett volna a részéről a többi vendéggel szemben, ha a medencében mellőzte volna a szoptatást. Felhívta a figyelmét arra is, hogy ki van téve egy tábla, mely szerint a medencében nem lehet ételeket fogyasztani, márpedig a szoptatás étkezésnek minősül.

Az anyuka végül sírva távozott a fürdőhelyről és később a közösségi oldalán kürtölte világgá a szomorúságát. Az uszoda menedzsere is kommentelt a bejegyzés alatt, elnézést kért a nőtől és megígérte, hogy felül fogják vizsgálni a szabályzatukat.

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via