Baba

A 90-es évek egyik kedvenc lányneve volt, ma már a Top100-ban sincs benne

Az elmúlt 60 évben nem hiányozhatott a száz legkedveltebb név közül, a tavalyi Top100-ban azonban hiába kerestük ezt a szép lánynevet.
2025. Április 24.

Mindez több okból is meglepő: egyrészt azért, mert 2020-ban és 2021-ben, ha nem is egetverően, de valamivel nőni kezdett a népszerűsége, másrészt azért, mert amikor utoljára láttuk a Top100-ban, a 85. helyen állt.

Újszülött kislány

Innen pedig nem kellett volna azonnal köddé válnia! A számok még is úgy hozták, hogy hat évtized után először kiszorult az illusztris listából. Távozása előtt olyan lánynevek szárnyalták túl, mint a Lujza, a Letícia, a Nina, a Hédi vagy a Mirella.

Búcsúznunk kell Barbarától

A mostani szülők tetszését egyre kevésbé elnyerő Barbara nevet 2000-ben még 634 kislány kapta, 2021-ben viszont csak 138 babának választották. Magyar alakváltozata, a Borbála ugyan ott van még a Top100-ban, lendülete azonban csak a 81. helyig repítette.

A Barbara görög eredetű név, és azt jelenti, idegen tájakról érkezett, külföldi nő. Névnapja december 4-re esik, és a Borbálákkal együtt köszönthetjük őket.

Ilyen, akit Barbarának hívnak

A Barbara névhez tartozó névszám a 7-es, ami a bölcsességet, a titokzatosságot és különleges tudás birtoklását szimbolizálja. Aki ezzel a névszámmal rendelkezik, remekül tud másokra hatni, leginkább azért, mert könnyen ráhangolódik a többi emberre, már-már a veséjükbe lát.

Igen bizalomgerjesztő, emiatt mások szívesen beavatják őt titkaikba, féltve őrzött gondolataikba. Jól teszi, ha hallgat az ösztöneire és a megérzéseire, mert ebből az élet több területén is behozhatatlan előnyt kovácsolhat. Már kicsiként is határozott és talpraesett, erős akaratával okozhat némi fejfájást a szüleinek. 

Fotó: Getty Images