Baba

Nem hagyta cserben a testük a császárral szült anyákat

Egy anya, akinek három császára volt, elmagyarázza, miért nem vallott kudarcot egyetlen császármetszéssel szült anya teste sem.
2021. Április 26.
Nem bukott meg a testük a császárral szült anyáknak (fotó: Getty Images)

Azt reméli, az ő történetében megnyugvást találnak azok az anyák, akiket hasonló bűntudat, kudarc nyomaszt.

Natalie McCain fotóművész az Őszinte test fotós projektjében interjút készített egy Jacqueline nevű anyával, aki három gyermekét is császármetszéssel hozta világra. Az anya más műtéteket is átesett, mert súlyos endometriózissal küzd.

Natalie McCain fotóművész projektje éppen azt a célt hivatott szolgálni, hogy a császárral szült anyák teste sem hagyta őket cserben, nem bukott meg, nem hibázott.

“Nagyon sok üzenetet kaptam olyan nőktől, akik császármetszéssel szültek, képeket küldtek a hegeikről, meséltek arról, hogyan élték meg a szülést” – mondta McCain a HuffPostnak.

McCainnek a lapnak elmondta, hogy sokszor hallotta, hogy a császármetszéssel szült anyák úgy érik a testük cserbenhagyta őket. Ő azonban nem így látja. Ehelyett úgy gondolja, hogy a heg arra emlékeztet, hogy életben tartotta, kihordta és megszülte a kisbabáját. A fotósorozat amelyet készített, ezt szeretné aláhúzni, azt az üzenetet továbbítva az anyáknak, hogy a testük nem bukott meg, nem hagyta őket cserben.

Jacqueline, aki három gyereket is császármetszéssel szült, így meséli el a történetét:

24 éves voltam, amikor az orvosok megállapították, hogy a bal petefészkem megnagyobbodott. Hónapokig tartó kivizsgálások követték a diagnózist, orvostól-orvosig jártam. Az orvosok nem tudták megmondani miért nagyobbodott és miért nő ilyen gyors ütemben az egyik petefészkem. Mivel a családomban volt petefészekrák előzmény, ezért a legrosszabbra is számítani lehetett. Megműtöttek. A műtét kizárta a rákot, de agresszív endometriózist állapítottak meg. Van egy hegem a hasamtól a medencecsontomig és eggyel kevesebb petefészkem.

Az akkori barátomnak, aki ma már a férjem és nekem azt mondták az orvosok, hogy a gyereket szeretnénk, az nem lesz egyszerű menet. Lehetséges, hogy a másik petefészkemet is el kell távolítani, sőt, lehetséges, hogy a méhemet is. Egy évvel később, az esküvőnk előtt úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, belevágunk a gyerekvállalásba. Négy gyereket szerettünk volna és mivel az endometriózisom egy ketyegő bomba, nem várhattunk.

Négy évet vártunk az első gyerekünkre, öt nap vajúdás után végül császármetszéssel született meg. Sok anyától hallom, hogy úgy érzik kudarcot vallottak azért, mert császármetszéssel szültek. Én sem így terveztem, de így történt. Ettől még a testem nem vallott kudarcot. A testem műtéteken és három császármetszésen van túl, veszteségeken, és cseppet sem bukott meg. A babám él, én életben vagyok, ezt senki nem veheti el tőlem. A heg majdnem determinálta a jövőmet, majdnem zsákutcának tűnt, de végül a jövőt adta nekem.

Natalie McCain fotóit itt nézheted meg.