Baba
Unatkozik a gyerek? Íme néhány tipp!
Minden gyerekkel megesik, hogy csak szétszórja a játékait, beleköt a testvérébe, vagy céltalanul firkálgat a falra, pedig tudja, hogy tilos. Mit tehetsz, ha ennyire nem tud mit kezdeni magával?
Az én gyerekorvosom
Új lakosok voltunk a kerületben, első babámat vártam, fogalmam sem volt, kit válasszak majd gyerekorvosnak. A védőnőnk azt mondta, szerinte Lengyel Boglárka illik hozzánk. Akkor még nem is tudtam, mennyire igaza volt!
5 jó tanács, ha maximalista vagy
Vajon miért érzik úgy az édesanyák, hogy maximalistának kell lenniük?
Meddig tesz boldoggá a baba?
A csecsemő- és gyereknevelés nem feltétlenül életünk legboldogabb időszaka. A legtöbb fiatal anya elégedetlenebb lesz, férjével való viszonya pedig megromlik. Azok viszont, akik terhesség alatt ápolták párkapcsolatukat, könnyebben viselik az első éveket.
Bízd a babára!
Ha éppen azon töröd a fejed, mit adj enni félévesnél idősebb kisbabádnak, és nem tudsz dönteni, hogy tejpép, reszelt alma vagy sütőtökös püré legyen az első, megpróbálunk segíteni néhány újnak számító, ám valójában nagyon is ősi szemponttal.
A szeretet a fontos, nem a szoptatás
Van, aki szerint a szoptatás sikere a fejünkben dől el. Ezek szerint akinél nem jött össze, az nem akarta eléggé? A szoptatási tanácsadó válaszol!
Jobban tűrik a stresszt a babusgatott csecsemők
A kínai filozófus, Lao Tzu szerint a szerelem nemcsak a szívünkre, hanem gondolatainkra is hat. A Douglas Mental Health University Institute-ban végzett kísérletek alátámasztják ezt az örökérvényű megállapítást.
Életre ölelve
Nagy port vert föl 2010-ben egy halottnak nyilvánított koraszülöttről szóló híradás. Odaadták az édesanya kérésére, hogy elbúcsúzhasson tőle, s a baba két óra elteltével fokozatosan magához tért! Utánajártunk, mit adhat a kengurumódszer.
Jól megsétáltat a babakocsi!
Egy tanulmány szerint a brit édesanyák az első évben 1028 kilométert tolják a babakocsit csak azért, hogy kisbabájukat elaltassák.
Kutya a baba mellett?
Hogyan készüljön a gazdi és a kutyus az újszülött fogadására? A legjobb tippek kutyás családokból!
Fiús gondok: húzni vagy nem húzni?
Előbb-utóbb minden kisfiú szülei szembetalálják magukat a nagy kérdéssel: hogyan és milyen gyakran kell tisztogatni a baba nemi szervét, hátra kell-e húzni ehhez az előbőrt vagy nem, mikor érdemes emiatt orvoshoz fordulni.
Gyógyszer és szoptatás
Nehéz döntés elé kerültél, úgy érzed, lehetetlen eligazodndni a sok tanács, szakember között? Bízz a Kismama húszéves tapasztalatában, kérdezz bátran, megkeressük a legjobb megoldást. Most például a szoptatás alatti gyógyszerszedésről.
Játsszatok kendővel!
A legegyszerűbb ötletek sokszor a legjobbak. A kisbabának nincs szüksége drága játékokra ahhoz, hogy remekül szórakozzon. A fejlesztő módszerek közül az egyszerű holmik sokoldalúságának a felfedezése a legérdekesebb!
Babajelek: mondjam és mutassam?
Új hóbort vagy hasznos segítség? Aki használja, esküszik rá, hogy a babajelbeszéd megkönnyítette a dolgát. És tudjuk: apró gyerekek mellett minden segítség számít!
Hogyan védhetem a bőrét télen?
A száraz bőrű, ekcémára hajlamos gyerekeknek télen rendszerint rosszabbodnak a tünetei. Ennek az alkati érzékenységen kívül valószínűleg a fényhiány, valamint a száraz, meleg benti és a kinti hideg hőmérséklet váltakozása az oka.