Baba
Hiába csodaszép, kitessékelték ezt a lánynevet a szülők a Top100-ból
A Top100-ban jönnek-mennek a szülők által felkapott nevek, ez a gyönyörű és különleges lánynév most épp a leköszönők táborát erősíti.
Egy koraszülött baba anyukájának hálája – Új eszközöket kapott a kórház
Amikor egy kisbaba a kiírtnál előbb jön világra, az öröm helyett a rettegés lesz úrrá a családon. Így volt ez Anett és kislánya esetében is, de a pici ma már jól van, anyukája pedig különleges módon fejezte ki háláját a kórház felé.
Képesek lehetnek a kisbabák „hazudni”? – Meglepő a válasz
Egy friss kutatás szerint a babák és kisgyerekek már egészen korán kísérletezhetnek a megtévesztéssel. A szakértők azonban hangsúlyozzák: ez nem jellemhibát jelent, hanem az agy és a társas intelligencia fejlődésének természetes része lehet. Vagyis örüljünk, ha babánk képes „hazudni”.
Durva időjárás tart felénk, 17 megyére adtak ki figyelmeztetést
A figyelmeztető előrejelzés szombat éjfélig van érvényben, és több hazai megyét is érint. Legyetek óvatosak, ha ti is az érintett országrészeken laktok!
Figyelmeztet a Bethesda Kórház: két nap alatt 7 kisgyerek került emiatt kórházba
A 3 éves Fifit rohammentővel szállították a budapesti Bethesda Gyermekkórházba, ahol azonnal megkezdték a szakszerű ellátását.
Babakvíz: mennyit tudsz a legkisebbekről? – A válaszokat megtalálod a cikkeinkben!
Mikor kezd el látni egy újszülött? Tényleg felismeri az anyukája hangját már születése előtt? És vajon hány csontja van egy babának? Teszteld a tudásodat játékos babakvízünkkel, és derítsd ki, mennyire ismered a csecsemőket.
Így védekezhetünk a forróság ellen – Vigyázzunk, mert a kisbabák könnyen kapnak hőgutát!
Hirtelen tört ránk ez a nyári meleg, és talán nem is vesszük elég komolyan, pedig a kicsikre rendkívül veszélyes a hőség. Eláruljuk, hogyan lehet légkondi nélkül is védekezni az ellen, hogy felforrósodjon a lakás.
10 népszerű lánynév, amely eredetileg becenév volt
Egykor csak becenevek voltak ezek a lánynevek, így garantáltan kedves, játékos a hangzásuk!
A Grace klinika sármos sztárja ismét apa lesz – Nagyobb gyerekeivel való kapcsolatát korlátozza a volt feleség
Jesse Williams újra apa lesz. A sorozatban Jackson Averyt alakító színésznek előző házasságából már van két gyereke, de most megint babázhat, mert új felesége várandós.
Napi horoszkóp: 3 csillagjegy jövőjét megváltoztathatja egy leleplezett titok
A május 28-i napi horoszkóp szerencsét ígér több csillagjegynek is. Nézd meg, milyen napod lesz és mi vár a családtagjaira! Ott vagytok a mázlisták között?
Mennyit kellene aludnod az életkorod alapján? – eláruljuk a pontos számot
Az alvás egsézségünk egyik legalapvetőbb forrása, de csak ha tudjuk, mikor, hogyan és mennyit kell aludnunk életünkkülönböző szakaszaiban - baba korunktól fogva. Most eláruljuk, hogy az életkorod alapján mennyi lenne az ideális alvásidőd.
Megállíthatatlanul hasít a Top100-ban ez a különleges név
Sok olyan név van a Top100-ban, ami csak egy-két évig tud bent maradni, ez azonban nem ilyen: magabiztosan tör egyre feljebb és feljebb!
Fehér spárgakrémleves – A tavasz egyik legelegánsabb fogása
A fehér spárga igazi szezonális különlegesség: lágy, finoman édeskés íze tökéletes alapja egy selymes krémlevesnek. Ez az étel egyszerre könnyed és kényeztető, ráadásul sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint elsőre gondolnánk. És kisbabáknak is adható!
Ezek a kedvenc mássalhangzós fiúnevek
Olyan nevet kerestek a kisfiatoknak, amelynek mássalhangzó a kezdőbetűje? A legfrissebb névadási adatok alapján összegyűjtöttük azokat a mássalhangzós fiúneveket, amelyek jelenleg a legnépszerűbbek közé tartoznak.
Nem elírás, tényleg adható itthon ez a különös lánynév
Bőven van miből válogatnia azoknak, akik kevésbé gyakori és különleges nevet keresnek a babájuknak. Itt van rá egy konkrét példa!