Baba

Ritka, de nem extrém nevek, ha nem akarod, hogy összekeverjék az oviban

Ne legyen gyakori a keresztnév, de ne is olyan ritka, hogy senki ne tudja, hogyan is kell leírni. Lehetetlen? Korántsem!
2021. Július 08.
Fotó: Getty

Amikor a gyerekeim születtek, természetesen több szempontom is volt a névválasztásnál. Hogy mire végződik a vezetéknevük, és hogy milyen hosszú. Hogy szép legyen a hangzása, de kicsit vagány is. Hogy univerzális legyen, vagyis használhassák külföldön, és negyvenévesen is. Ezen kívül két lényeges dolog volt, amire figyeltem: ne legyen a név túl gyakori, hogy több legyen belőle az óvodában, de ne is túl ritka, hogy ő legyen “a fura nevű gyerek”.

Most egy ilyen listát adunk nektek: középutas neveket kerestünk, amik nincsenek a leggyakrabban adottak között, de azért nem is extrémek. Vagyis most kihagyjuk a Bencét, Mátét, Dominikot, Hannát, Annát, Zoét, és ugyanígy nem válogatjuk be az Absolont, az Arszlánt, az Adalbertát vagy az Arzéniát (és akkor még csak az A betűs furcsaságoknál tartunk).

Ennek a fajta választásnak amúgy sokszor mesterei az ismert emberek, akik aztán persze divatba is hozzák az általuk megtalált kreatív nevet. Így aztán következő évben már nem is olyan ritka az Ádin, a Benett, a Nátán, a Mendel, a Marián, a Hannaróza vagy épp a Nadin.

De tipikusan ilyenek az idegen nyelvekből jött vagy a becézett verziók, mert valamennyire már ismerősen csengenek, mégsem elcsépeltek.

A végső cél az, hogy a “He?” helyett ennyi hangozzon csak el: De szép neved van!

Ebből a gondolatmenetből kiindulva ajánljuk az alábbi húsz-húsz változatot.

Lányok:

  • Adina
  • Aleszja
  • Britta
  • Bonita
  • Doroti
  • Elli
  • Esztella
  • Floransz
  • Gyöngyös
  • Hetti
  • Ilka
  • Karina
  • Linett
  • Lorin
  • Méda
  • Nella
  • Nikol
  • Polli
  • Rea
  • Zolna

Fiúk:

  • Alen
  • Ármin
  • Bánk
  • Csoma
  • Denisz
  • Dilen
  • Eliot
  • Elián
  • Félix
  • Filip
  • Gellért
  • Hunor
  • Igor
  • Julián
  • Keve
  • Líviusz
  • Lorenzó
  • Ruben
  • Szente
  • Solt