Alszanak! Az est fénypontja. Mind a ketten jóllakottan, békésen szuszognak hálózacskójukba bugyolálva. A lámpák leoltva, a macskákon hangtompító, a szomszédok néma Levente üzemmódra állítva, a kerületből a dudáló autók kitiltva, a vasutasok meg úgyis sztrájkolnak. A lakásban a közlekedés (mit közlekedés? osonás!) mokaszinban, apacsok főnöke módra, nesztelenül. “Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik”…
Csenge ébred, avagy: Winnetou és a fogászati anesztézia
Ebbe az idillbe egyszer csak beszüremkedik Csenge bal felső nagy őrlőfoga! A poloska (bébiőr) kis híján lezuhan a polcról a hirtelen támadt hangzavar miatt, a macskák menekülő fejest ugranak a kanapé alá, anya és apa olimpiai kvótára jogosító sebességgel száguld az ikrek szobája felé (csak azért nem fogunk Pekingbe utazni, mert még nem rendeznek fedett pályás “nappali-hálószoba” vegyes váltó futóversenyt a nyári játékokon), tudniillik a csengőt addig kellene lekapcsolni, amíg Zsoma fel nem eszmél a hirtelen támadt ribillióra. Esély nulla, de meg kell próbálni! A fogzásnyűg elleni csodakenőcs természetesen valahol a kupac alján, vaksötétben elkövetett előbányászás után borsónyi az ujjbegyre, majd támadás a fájdalmas, nagy őrlőt rejtő dudor ellen! A siker legbiztosabb jele, hogy kisdedünk kellően megkönnyebbülve, a már korábban kitermelt metszőfogait céltudatosan alkalmazva, cápapitbullként harapja le a segítségül nyújtott mutatóujj végét. Hálátlan kis nokedli! Bár jó lenne, de jajveszékelésre sem a hely, sem az idő nem alkalmas, úgyhogy immár könnybe lábadt szemmel, lüktető ujjal, ajkunkba harapott néma ordítással folytathatjuk a megkezdett anesztéziát. Szigorú check-list szerint. Altatózenét bekapcsolni (ha egyszer felnőnek, soha nem lesznek képesek megnézni az Arizonai álmodozókat, mert az első tíz zenei taktus után mély álomba fognak szenderülni), áhoj-áhoj a Kisvakondnak, fluoreszkáló csillagokat megszámolni, Micimackót és Tigrist megsimogatni, integetés a királylányos könyvnek, pelenkatartalmat – a gyereken kívül ne legyen benne semmi – ellenőrizni. Karon fekve ringatás félalélt (ez a gyerekre vonatkozik!) állapotig, majd ágyba helyezés. Váltótársunk (az ikrek anyja) ezenközben mindent elkövet a másik még alvó palánta REM-fázisban tartásáért. Csendes, lélegzetvisszafojtott reménykedés, hogy sikerült. Nomármost, ha ez ilyen egyszerű, akkor reggelente miért jár annyi szülő begyógyult szemmel, ökölbe szorult homlokkal munkába?
Mert mielőtt dedünk álommanó karjaiba zuhanna újra és mély álomba merülne, elvonul az ablak alatt egy harckocsizó ezred hangulatú IFA (lakó-pihenő övezet á la Büdipest), megkezdi rendes esti szertartását az alsó szomszéd “Miért vonyít Fifike?” polgári köre, a VDSZSZ már megint felfüggeszti a gördülő sztrájkját (jó, ez a legkevésbé észrevehető), a szobából kisomfordálás közben hasra esünk a gondatlanul széthagyott duplókockán, esetleg megszólal a – bocs, téves – telefon, és a pizzafutár már megint nekünk akarja kézbesíteni a Tintásék gombás-sonkás-sajtosát.
Ilyenkor már csak az átgondolt időbeosztás segít. Ha van még az éjjelből, mondjuk, hat óra hátra, akkor legalább öt óránk és huszonöt percünk van arra, hogy felváltva visszaringassuk szorgalmasan felébredező gyerekünket, majd a fennmaradó harmincöt percben mi is kialudjuk magunkat. Béla barátom szerint úgysem sokat kell aludni, hanem gyorsan! Elvégre divat manapság az intenzív pihenés…
Zsoma ébred, avagy: a cselgáncsozó Jedi
Zsomi alapvetően nem ébred, hanem alszik, ahogy az jó mackókhoz és mormotákhoz illik, ha viszont mégis, az gyakorlatilag csendháborításnak minősül. Ebben az esetben kapkodásra semmi ok, a kiskrapek mély, légvédelmi sziréna típusú bömbölésének első akkordjaira Csenge már úgyis felriadt. Hiábavaló altatgatási kísérletek helyett ilyenkor irány a szülői ágy! Csapatösszevonás a hálószobában! Egyik szülő, ikrek, másik szülő – keretes szerkezetbe foglalt alvási kísérleteink cselgáncsedzéssel kezdődnek, ugyanis a manók ekkorra már az alvás szokványos vízszintes testhelyzetét egyáltalán nem tartják kielégítőnek. Néhány zajos ippont követően kezdetét veszi a második fázis: a börze! Ici-kici-pici kínai piacot varázsolnak a franciaágy közepére, seftelnek alvóbabával, rágókával, nyuszival, macival, textilpelenkával meg bármivel, ami a kezük ügyébe akad. Talán mondanom se kell, hogy az “alkudozás” erősen mediterrán stílusban és hangerővel zajlik. Ha végre sikerül kiegyezniük alvós kegytárgyak ügyében, jöhet a Kicsi nekem ez az ágy, kirúgom apa fogát! című honfoglaló játék, melynek eredményeképpen keresztül-kasul heverve az ágyon elnyomja őket újra a buzgóság. Talpalatnyi helyet sem hagyva nekünk a kinyújtózásra. Hajnalig Jedi-lovagokat megszégyenítő éber kuporgásban őrködünk a törékeny nyugalom és a szakadékot jelentő ágyszélek felett (az univerzum egyéb gondjait valamelyik Skywalkerre hagyva), miközben a kispolgári, békés, nyugodt, pihentető alvásról vizionálunk. Mégis úgy érzem, nincs kedvesebb számomra, mint az ágyon szanaszét heverő, szuszogó családom látványa. Ki sokat alszik, keveset él! Nemdebár…
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
