Baba

Trendek jönnek, trendek mennek, de Anna örök

Az egyik leggyakoribb hazai utónév az Anna. Sokan szeretik, hiszen nagy múltra tekint vissza, egyszerű, dallamos hangzású és szép a jelentése is. Ma már dupla lánynevek között is vezető szerepe van.
2025. Január 25.
babázik kislány

Kép: Getty Images

Szinte mindig a legnépszerűbb név volt

Az Anna Magyarországon az Árpád-kortól évszázadokon át a legnépszerűbb női nevek közé tartozott. Ez egészen a 16-18. századig volt így, majd fokozatosan vesztett népszerűségéből. Az 1980-as években már nem szerepelt az első 25 leggyakoribb név között sem. Tíz évvel később újra felfedezték a szülők és egyre gyakrabban választották születendő gyermeküknek az Anna nevet, olyannyira, hogy a 2000-es években a leggyakoribb név lett. Így van ez napjainkban is, mindössze a Hanna névvel áll versenyben, ami időről időre meg is előzi. A két név rokonságban is áll egymással, hiszen az Anna a héber Channá, Hanná átvett formája. Jelentése kegyelem, báj, kecsesség, kedvesség.

Ezért olyan kedves a szülőknek az Anna

Népszerűségét több mindennek is köszönheti. Egyfelől ennek a történelmi beágyazottságnak, bibliai eredetnek, másfelől szépen csengő, dallamos hangzásának és kedves jelentésének. Egyszerre komoly és játékos a hangzása, így bármilyen kislányhoz, nőhöz, asszonyhoz passzol. Az Annába tényleg nem lehet belekötni, ráadásul sokféleképpen becézhető is, hogy csak néhányat említsünk: Panni, Ani, Annus, Nusi, Ancsa, Náncsi.

Az Anna név egyébként nem csak nálunk népszerű. Szinte minden nyelvben megtalálható: az angol Ann, Anne, a spanyol Ana, a német Anne, az olasz Anna vagy a svéd Ann.

Duplázik is

Nagyon közkedvelt dupla alakváltozatban is, bizonyára azok körében, akik nem szeretnék az egyik leggyakoribb nevet adni a gyereküknek, mégsem tudnak lemondani róla. A teljesség igénye nélkül ilyen dupla keresztneveink az Annaléna, Lilianna, Adrianna, Alianna, Annabella, Annaliza, Annabori, Annamária, Brianna, Florianna.
És persze ott vannak az Anna rokonnevei: Ani (az Anna becézéséből önállósult keresztnév) vagy az Anikó (az Anna erdélyi magyar becenevéből ered).