Az 1955 előtti időkben kisbabák ezrei kapták a Julianna nevet, majd egyre ritkábbá vált. Azt azonban nem helytálló kijelenteni, hogy a mostani gyerekek körében szinte sosem hallható, nem is olyan régen ugyanis megmutatta magát a Top100-ban!
Sokak számára meglepetés lehetett, hogy az ’50-es években tündöklő név 2011-ben annyira sok szülőnek tetszett meg, hogy a száz leggyakoribb női név közé is sikerült bejuttatniuk, vagyis a mostani tinilányok között fel-felbukkan a Julianna név!
1965-ig ezernél is több baba lett Julianna, utána viszont háttérbe szorult. Ugyanez nem mondható el a Júliáról, ami a mai napig a középmezőnyt erősíti, vagyis nem valószínű, hogy a közeljövőben kiszorul a Top100-ból!
Játékos és rövid változatban is anyakönyvezhető a Julianna név
Az itthon adható lánynevek száma hamarosan eléri a 3000-et, ezek között pedig több változatban is fellelhető a Julianna név. Ezek mind latin gyökerekhez nyúlnak vissza, és azt jelentik, Júliusz nemzetségéhez tartozó.
A mi kedvencünk ezek közül a változatok közül a Lulu, amiről sokan azt gondolják, hogy a Luca vagy a Lujza becézett formájaként önállósult. Ez azonban tévedés, ahogy a HUN-REN Nyelvtudományi Intézet honlapján olvasható, ez a név a Julianna magyar becézőjének önállósulása.
Akinek valamiért a Lulu mégsem nyeri el a tetszését, de szeretné tovább vinni a Julianna nevet valamilyen formában, igazán színes kínálatból választhat. Ezek a nevek mind összefonódnak ezzel a szép, régen használt női névvel:
- Juci
- Julcsi
- Juli
- Júlia
- Juliána
- Julinka
- Juliska
- Julka
- Jutka
- Liana
- Liána
- Lianna
- Lilianna
- Lilla
- Lula
- Uljána
Fotó: Getty Images – Oleg Breslavtsev és Canva.com