baba
Nem hízik a kicsi!
Már a nátha is kellemetlenséggel jár, a fülfájás, a láz, a hasmenés, esetleg a komolyabb betegség pedig igencsak megviseli, és a kiadós szopásban is akadályozhatja a csecsemőt.
Burjánzó erek (Hemangióma)
Pár hetes volt a kis Alíz, amikor a nyakán pici piros foltot vettek észre. Nyár volt, forróság, azt hitték, csak a szokásos "melegkiütés". Behintőporozták, de nem múlt el, sőt rohamosan nőni kezdett.
Türelmesen szoktassuk hozzá a szemüveghez!
Egyes látáshibáknál már csecsemőkorban felmerül, hogy a babának szemüveget kellene hordania. Egyéves kor alatt elsősorban a szülők türelmét veszi igénybe a szemüvegre szoktatás.
Orrszívás
Nátha esetén nem tekinthetünk el az orrszívó használatától. Az orrszívás nem fájdalmas, a felgyülemlett váladék azonban a levegővel teli arcüregekbe, illetve a fülkürtön át a fülbe kerülhet, és súlyos gyulladást okozhat.
Fülfájás
A fülfájás rettegett gyerekbetegség - hihetetlen fájdalmakkal jár, és a süketség rémképét vetíti elő. Számtalan alternatív gyógymód kínál enyhülést, miközben rémtörténetek tucatjai zavarják össze a kezdő anyukákat.
Antibiotikumok – barát vagy ellenség?
Sok szülő csak akkor elégedett, ha recepttel a kezében távozik a rendelőből, mások éppen az ellenkezőjét értékelik: szeretnék gyereküket antibiotikumok nélkül fölnevelni.
Oxigénhiányos állapot
A legóvatosabb becslések szerint is körülbelül négy-ötszáz olyan gyerek születik évente Magyarországon, akiknek idegrendszere oxigénhiány miatt súlyosan vagy középsúlyosan sérült.
A baba hallása
Mindenki egészséges kisbabáról álmodozik. A végén már nem számít, fiú lesz-e vagy lány, kék vagy barna a szeme, szőke vagy fekete a haja, csak az, hogy egészséges legyen. Amikor végre megszületik, elsőként erre a bizonyosságra vágyunk.
Bukás vagy reflux?
Manapság kissé túl gyakran hangzik el a diagnózis, hogy a kisbabának refluxbetegsége van. Vajon csakugyan ilyen súlyos a helyzet, vagy csupán ártalmatlan bukásról van szó, amikor az elfogyasztott tejecske egy részét viszontlátjuk?
Rovarcsípés
Magyarországon szerencsére nem kell tartani a rovarcsípésektől. Van, amelyik fájdalmas, a legtöbb inkább kellemetlen, de egyik sem mérgező, és csak ritkán terjesztenek betegségeket. Tehát nyugodtan ki a természetbe!
Villámfogyókúra
Ezúttal nem különleges módszerrel ismertetjük meg olvasóinkat, csupán néhány olyan - könnyen kivitelezhető - ötletet sorakoztatunk fel, amellyel akár a várandósság, akár a szoptatás idején súlycsökkenést érhetünk el anélkül, hogy ez veszélyes lenne.
Milyen az újszülött?
A szülés után kisbabánk bőrének változása a legszembetűnőbb. Szinte óráról órára felfedezhetünk rajta valami újdonságot.
Ne hagyd, hogy a betegség elválasszon!
Szedhetem a gyógyszert szoptatás alatt? Nem árt a babámnak? A kérdező kismamák jó úton haladnak, hogy elkerüljék a gyógyszerszedés miatt történő, sokszor indokolatlan elválasztást és sokáig érezzék cummogó kisbabáik közelségét.
A kisbabának dalból (is) van a lelke…
A szülők és a kisgyermekek gondozásával foglalkozó szakemberek régóta tudják azt, amit az agykutatók számítógépes rétegfelvételekkel is bizonyítani tudnak: a gyermekek beszédtanulását fejleszti, gyorsítja az énekek, mondókák, a ritmikus zene hallgatása.