iskolakezdés
Tíz kérdés, amit ahelyett tehetsz fel, hogy „Mi volt ma az iskolában?”
Érdemes nem minden nap ugyanazt a kérdést feltenni, például, hogy „Mi volt ma az iskolában?”, ha bővebb választ szeretnénk kapni. A következő kérdések segíthetnek elindítani egy tartalmasabb beszélgetést.
Rejtett nehézség az iskolakezdésnél: a vashiány
Szeptember közeledtével a szülők többsége a tanszerek beszerzésére és a nyári szünet utáni visszaállásra fókuszál. Van egy kevésbé látható tényező, amely komolyan befolyásolhatja gyermekünk teljesítményét és közérzetét már az első iskolai hetekben: a vashiány. Ez a gyakran észrevétlen, de annál súlyosabb nyomelemhiány nemcsak a testi, hanem a szellemi teljesítőképességet is nagymértékben ronthatja – különösen egy fejlődő szervezet esetében.
Egy nap alatt 160 gyerek került kórházba ezzel a sérüléssel
Az idei év egyik legforgalmasabb sebészeti ügyeleti napján vannak túl a budapesti Bethesda Gyermekkórház elhivatott szakemberei.
Most kezdte az iskolát? 10 szuper könyv, amit a gyerek és te is szeretni fogtok
A következő könyvek is segíthetik az átmenetet, megszokni a változást, ami az iskolakezdéssel jár együtt.
Erre figyelj az otthoni tanulósarok kialakításánál
Most kezdte az iskolát a gyerek? Ez a szobájába is hoz egy kis változást: itt az ideje kialakítani neki egy tanulósarkot. Ehhez adunk néhány tippet.
Rohanós reggelek? Négy aranyos frizura az iskolás kislányodnak, amik percek alatt elkészülnek
A reggeli rohanásan minden perc számít: ezért ajánlunk néhány olyan frizuraötletet a kislányodnak, amiket villámgyorsan elkészíthetsz.
Szeptember 1-től több fontos változás lépett életbe
A tanév kezdetével sok, a családokat érintő változás is életbe lépett. Mutatjuk a részleteket.
Itt az új tanév– így alakítsd át a gyerekszobát az iskolakezdéshez
Az iskolakezdés nemcsak a gyerekek számára hoz változást, hanem a család mindennapjait is új kerékvágásba tereli. A tanulás, a pihenés és a játék közötti egyensúly megteremtésében kulcsszerepet kap a gyerekszoba, amelynek berendezése a gyermekkel együtt kell, hogy fejlődjön.
Fontos változás jön az utakon hétfőtől – Minden autóst érint
Szeptember 1-jén országszerte több százezer gyermek kezdi meg a tanévet, ami a közlekedésben is új helyzetet teremt és nagyobb figyelmet követel.
Sulikezdés: te is rettegsz a reggeli készülődés drámájától?
A gyerek húzza az időt, és nyúzza az idegeidet.
Iskolakezdés: sűrűbben indulnak a BKK járatai szeptembertől
Szeptember 1-től ismét a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.
Tanévkezdés ADHD-s gyerekkel: így könnyítsd meg
Az iskolakezdés gyereknek, szülőnek egyaránt sok kihívást tartogat. De egy ADHD-s gyereknek és a családjának különösen nehéz lehet. Életmód-tanácsadó szakértőnk tippjei segíthetnek, hogy könnyebben vegyétek az akadályokat.
„Bicibusz”, vagyis kerékpáros „iskolabusz” indul Dabason
Szeptember 1-jén indul a „bicibusz” Dabason.
Napi rutin a kisiskolással – így állítsd vissza a rendet a nyár után!
A nyári szünidő alatt a legtöbbünknél lazul a korábbi napirend. Viszont az iskolai hétköznapok közeledtével érdemes tudatosan készülni a rohanósabb reggelekre és zsúfoltabb délutánokra – hogy ne egyszerre szakadjon nyakunkba az iskolakezdés összes kihívása.
Új gyerekkollekció a CCC-ben! (x)
Közeleg a szeptember, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt az idő visszatérni az iskolába – ehhez stílusos belépő dukál! A CCC új gyerekkollekciója úgy lett megtervezve, hogy a kényelmet a divatos stílussal ötvözze. Praktikus hátizsákok és trendi cipők ikonikus márkáktól - a gyerekek és a szülők is megtalálják a szeretnivaló darabokat.