név
Összecserélték az ikreket, így a nevük is más lett
A szülők már akkor kitalálták a kislányok nevét, amikor megtudták, hogy ketten vannak. A gépezetbe mégis homokszem került.
10 igazán különleges név, aminek a héten lesz a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Az apuka titokban változtatta meg a kislánya nevét, mert nem tetszett, amit a felesége választott
Nem jutottak egyezségre a szülők a baba nevét illetően, ezért az apuka sajátos módon oldotta meg a vitás helyzetet. A felesége tudta nélkül...
Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható utónevek
Ahogy azt már megszokhattuk, ebben a hónapban is különleges hangzású, és meglepő jelentésű nevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
Ezek a szülők kedvenc szeptemberi nevei
Az ősz első hónapjában is nagyon szép nevek viselőit ünnepelhetjük. Mutatjuk, melyek a szülők kedvencei a szeptemberi névnaposok közül!
10 magyar lánynév, aminek eddig a létezéséről sem tudtunk
Az olyan magyar neveket hallva, mint a Csenge, a Kincső vagy a Zselyke, senki nem lepődik meg, az itt szereplők viszont egészen meghökkentőek!
Ennek a 10 csodás névnek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
„12 éve kiválasztottam a baba nevét, de a sógornőm ellopta”
A leendő anyuka nemcsak végtelenül szomorú, de teljesen tanácstalan is az újonnan előállt helyzetben. Tényleg nehéz eldönteni, kinek van igaza!
10 gyönyörű név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Csodaszép nevet kapott Szabó-Thomka Hanna kislánya
Szabó-Thomka Hanna, az Exathlon versenyzője boldogan osztotta meg a hírt, hogy világra jött első gyermeke, aki különleges nevet kapott.
Ezt a 10 lánynevet választották a legszebbnek a világon
A név, aminél a tudósok szerint nincs szebb a világon, itthon is anyakönyvezhető, ráadásul nem csak egy változatban! Neked hogy tetszik?
10 csodás név, aminek ezen a héten ünnepeljük a névnapját
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Ezt a vezetéknevet kapja a baba, ha a szülők nem házasok
Az újszülött anyakönyveztetése az egyik legfontosabb hivatalos teendő azután, hogy a kicsi világra jön.
Friss lista: Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható lánynevek
Ebben a hónapban igazán különleges hangzású, és meglepő jelentésű lánynevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
Kiakadt a család barátja a szülők névválasztásán
Minden névben lehet valami szépet találni, egy furcsa ízlésű pár választásán azonban teljesen kiakadt a család barátja: azt állítja, abszurd nevet adtak a lányuknak.