Olaszország
Tanítás közben esett össze és halt meg egy gimnáziumi tanár
Drámai pillanatokat éltek át azok, akiknek végig kellett nézni a tanár életéért folytatott küzdelmet. A pedagógus minden előzmény nélkül esett össze.
Hipót öntött osztálytársa kulacsába egy középiskolás
A tinilány, akinek hipót öntött a kulacsába az egyik osztálytársa, testnevelés óra után kortyolt bele - kórházban kötött ki.
Egy anyát és 7 éves gyerekét gázolta el a jogsi nélkül vezető sofőr
Az édesanya és 7 éves kisfia szabályosan keltek át a zebrán a biciklijükkel, amikor a semmiből feltűnt az autós és mindkettőjüket elgázolta.
Milliókat érő szobrot rongált meg egy múzeumban az 5 éves turista
Csodás, ha a szülők már kisebb koruktól kezdve kiállításokra viszik a gyerekeket, a fokozottabb figyelem azonban nem árt az ilyen helyeken...
Kizuhant a harmadikról egy gyerek, egy járókelő kapta el
A munkából hazafelé tartó 31 éves szomszéd kapta el a kislányt, mégis azt mondja, nem érzi magát hősnek: szerinte más is így tett volna.
A nyílt utcán szülte meg a babáját egy 20 éves lány
Filmbe illő jelenetnek lehettek szemtanúi a járókelők: egy édesanyánál beindult a szülés, a baba pedig nem várt a mentők érkezéséig...
Csak a 39. héten vette észre, hogy negyedik gyermekét várja
Három terhesség után sokak szerint „illett volna” felismernie, hogy babát vár, az édesanya azonban semmijelét nem látta annak, hogy bővül a család.
Aggódnak az olaszok, ijesztő mértékben terjed náluk egy vírus
„A szakértők aggodalommal figyelik a vírus terjedésének mértékét, ami teljesen kiszámíthatatlan” – írják olasz lapok, anélkül, hogy pánikot akarnának kelteni.
Az ablakon szökött ki egy 4 éves gyerek, mert kedvet kapott egy sütire
A kisfiúra egy másik édesanya figyelt fel az utcán, ő értesítette a rendőrséget. Így épségben hazakerülhetett az elkóborolt 4 éves.
Friss családi fotón mutatta meg Weisz Fanni, milyen nagy már a kisfia
Weisz Fanniék nem akármilyen helyszínre utaztak a napokban, hogy végre elkészülhessen róluk az eddigi legszebb családi fotójuk!
14 évesen szült, 31 évesen lett nagymama – Most a dédunokáját várja
A 15. születésnapja előtt egy héttel lett édesanya, amit azóta sem bánt meg, sőt! Abban bízik, hogy fiatalsági rekordot dönt dédnagymamaként.
Könnyekig hatódott egy járókelő, mikor meglátta, mit írt a szélvédőre az autós
Tudjuk, hogy a parkolóőrök a munjájukat végzik, amikor megbüntetnek egy bliccelőt, de olykor azért ők is tehetnének kivételt, például ilyen esetekben...
Pótvizsga, évismétlés és önkéntes munka vár a magatartásból megbuktatott tanulókra
Eddig sokan csak legyintettek a magatartás és szorgalom jegy láttán a bizonyítványban, mostantól azonban nagyon is mérvadó lesz az előbbi.
Megalázó beírást kapott egy ötödikes, feljelentették a tanárt a szülők
Érthető, ha az év végi hajrában mindenki fáradt és könnyebben elveszíti a türelmét, ilyen tanári beírás azonban még így sem kerülhetne egyetlen füzetbe sem...
Ilyen se volt még: Szülei foglalkozása miatt zártak ki egy gyereket a nyári táborból
Hiába nem kellene, mégis metörténik, hogy egy-egy táborba jelentkező gyereket kizárnak, ilyen indoklást azonban nem hallunk minden nap.