
óvoda


Először van az olimpiák történetében gyermekfelügyelet
A szervezők a történelem során először nyújtanak segítséget azoknak az olimpikonoknak, akik az élsportot és a szülői feladatokat próbálják összeegyeztetni.
Kiakadtak a szülők, mert pinkbe öltöztették a fiukat az oviban
A szülők szerint ennél még az is jobb lett volna, ha inkább pisis nadrágban hagyják a gyereket, mondván az úgyis hamar megszárad a melegben.
„Tudják az irodában, hogy nem némíthatom le a mobilt” – ilyen, amikor a beteg gyereked közösségbe jár
Ha a gyereked krónikus betegséggel él, és nem vagy mellette, sosem lehetsz teljesen nyugodt, gyakorlatilag mindig ugrásra késznek kell lenned. Ráadásul az intézmények sokszor félnek az érintett gyerekek ellátásának felelősségétől, ezért előfordul, hogy nem is szívesen fogadják őket. Van persze számos jó példa is.
Gyermekbántalmazás az óvodában: Gyermekbiztonsági Szabályzattal lép fel ellene az újbudai önkormányzat
Néhány hónappal ezelőtt őrizetbe vették a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik dolgozóját szexuális kényszerítés bűntette miatt. A nyomozás még tart, az önkormányzat Gyermekbiztonsági Szabályzattal lépne fel a gyerekbántalmazás ellen.
Már elkezdődött az óvodai beiratkozás időszaka
Egy hónapon át tudjátok beíratni az óvodába a kisgyereket.
Ekkor lesz az az általános iskolai és az óvodai beiratkozás
A jövő héten lesz az általános iskolai beiratkozás, és az óvodai időszaka is ekkor kezdődik.
„Túl szép vagyok, hogy én hordjam oviba a lányomat” – állítja egy influenszer
Lena úgy véli, elviselhetetlen a többi anyuka féltékenykedő és irigykedő tekintete, ezért fel is hagyott azzal, hogy ő hordja oviba a kislányát.
3 dolog, amiért nagyon jó a vegyes ovis csoport
Sokan idegenkednek tőle, mások nagyon jónak tartják az óvodai vegyes csoportot. Miért működik jól, milyen előnyei lehetnek?
„Az óvodavezető berángatott egy gyereket az irodájába” – nyomozás a Hétszínvirág Óvoda ügyében
Felfüggesztettek egy óvodaigazgatót, folyamatban van a vizsgálat "nem megfelelő nevelési módszerek" bejelentése miatt.
Hogy kerülhet mérgező növény egy óvodába?
Lilaakác magját kóstolták meg kisgyerekek egy óvoda udvarán, hánytak, rosszul lettek. Kinek kell gondoskodnia arról, hogy ne kerüljenek mérgező növények egy óvoda kertjébe, és hogy tehetnek ilyesmit a kicsik anélkül, hogy időben észlelnék a felnőttek?
Újabb mérgezés a pilisborosjenői óvodában, lilaakác terméséből ettek az óvodások
Hat kisgyerek evett a lilaakác terméséből, rosszul lettek, hánytak, két kicsit kórházba is kellett vinni. Februárban öt gyerek reggelijébe került tisztítószer porcukor helyett.
Vitáztak az anyukacseten, majd összeverekedtek a gyerekeik óvodája előtt
Hét anyuka esett egymásnak egy nápolyi óvoda előtt, miután virtuálisan összeszólalkoztak. A perpatvarnak rendőrök vetettek véget.
Tévedésből más gyerekét vitte haza a bölcsiből a nagypapa – csak otthon vették észre a cserét
Azt hinnénk, hogy ma már nem fordulhat elő ilyesmi, mégis megesett: más gyerekét adták oda a gondozók egy nagypapának, aki az unokájáért ment.
Felfüggesztettek egy óvodaigazgató munkaviszonyát „fura nevelési módszerei” miatt
Az önkormányzat belső vizsgálatot indított, miután több szülő is panaszt tett egy Fejér megyei óvoda igazgatónőjével szemben.
Szexuális kényszerítés az újbudai óvodában: házkutatást tartanak az önkormányzatnál
Az óvoda volt alkalmazottját múlt pénteken vették őrizetbe szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja miatt.