tábor
Gyermektáborokat és aquaparkokat ellenőrzött a fogyasztóvédelem
Mindenben megfelelt az előírásoknak a 2020-ban a nyári gyermektáborokban felállított élményeszközök, trambulinok, ugrálóvárak több mint háromnegyede.
Kérdőívben osztályoztatták a szülőket a gyerekekkel
Az Erzsébet-táborokban lakó gyerekeknél arra is rákérdeznek a kérdőívben, hogy a gyerek szeretne-e kistestvért, és más érzékeny adatokra is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint ez aggályos.
Csaknem nyolcvanezer gyermek vehet részt az Erzsébet-táborokban
Mintegy nyolcvanezer gyermek vehet részt idén a napközis Erzsébet-táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Ilyenek lesznek idén a nyári táborok
Becslések szerint a nyári napközis és ottalvós táborok 20-25 százalékát törölhették. A szülők inkább napközis programokra küldik a gyerekeiket, és idén az anyagiak is nagyobb szerepet játszanak.
Engedélyezi a kormány a nyári napközis gyerektáborokat
Egyelőre csak arról született döntés, hogy meg lehet tartani a napközis táborokat. Hónap végén döntenek az ottalvós táborokról is.
Mi lesz a nyári táborokkal?
Ilyenkor április végén, már a nyári táborok között válogat sok szülő. Mi lesz most? Lesz tábor egyáltalán idén nyáron?
Szorongás a táborban: hagyjuk vagy hozzuk haza?
Táborozni jó dolog - gondoljuk mi, de mi a helyzet, ha csemeténk másként látja? Meddig várjunk, mikor engedjünk a kérésének és hozzuk inkább haza a táborból? Erről beszélgettünk Licsár Szilvia pedagógussal, a Játékliget szakértőjével.
Vakáció: ennyibe kerülnek idén a táborok
Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári szünet csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák tölti a szünidő egy részét táborban.
2015 az extrém és luxus táborok éve
A gyerekek egyre fiatalabban kerülnek táborba, egyre kisebb az igény az idegen nyelvi táborokra, helyette a kalandtáborokra van a legnagyobb érdeklődés - többek között ez is kiderült egy friss felmérésből.