top100
Friss lista: Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható nevek
Ebben a hónapban a megszokottnál kevesebb, ám annál „ütősebb” keresztnevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
Ezek a becenevek jutottak be a friss Top100-ba
Ezek a nevek igazán szép karriert futottak be: azon túl, hogy önállóan anyakönyvezhető névvé váltak, néhány klasszikust is kiszorítottak a Top100-ból.
Ennek a 8 csodaszép névnek ezen a héten ünnepeljük a névnapját
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Ezt jelentik a friss TOP100 sereghajtó lánynevei
A legtöbben a Top100 élvonalába jutott nevekkel foglalkoznak, pedig igazán érdekes az is, mi történik a „futottak még” nevek között.
Hiába szépek, ezek a nevek kiszorultak a friss Top100-ból
Ezek a nevek a tavaly kiadott ranglistában még mind ott voltak, a frissen napvilágot látott Top100-ból azonban kiszorultak. Kár értük!
Megérkezett a friss Top100, ezeket a neveket kapták legtöbben 2023-ban
Közzétette a Belügyminisztérium azt a várva-várt listát, amiből kiderül, melyik lánynév és melyik fiúnév volt a legkedveltebb a 2023-as babák körében.
Ezeknél cukibb tavaszi babaneveket keresve sem találnál
Ezek az ízig-vérig tavaszi nevek napfény, illatos virágokat és madárcsicsergést hoznak a mindennapokba. Keresd meg köztük a kedvencedet!
7 gyönyörű név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Ezek a nevek 50 éve kirobbanthatatlanok a TOP100-ból
Bár a névadási trendek jönnek-mennek, ennek a 10 névnek öt évtizede bérelt helye van a Top100-ban Meglepő lista következik!
Fiú- és lánynevek, amik húsz éve még sehol nem voltak, ma pedig hasítanak
Két évtizeddel ezelőtt még nagyítóval kellett keresgélni olyanokat, akiket így hívnak, de ez már a múlté!
Részeredmény: Ezek voltak 2023 top lány- és fiúnevei
Ha minden jól megy, nem kell sokat várnunk a teljes TOP100-as listára sem, ami megmutatja, melyek voltak 2023 leggyakoribb fiú- és lánynevei.
7 gyönyörű név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Ők az új év első névnaposai, csodaszép jelentéssel
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
A Károly név eredete, jelentése és további érdekességek
Könnyen lehet, hogy a közelmúltban királlyá koronázott III. Károlynak köszönhetően újra népszerűvé válik ez a férfinév.
Ezek most a legnépszerűbb magyar eredetű lánynevek
Ezek a csodaszép magyar eredetű lánynevek stabilan tartják magukat a Top100-ban, mutatjuk a legfelkapottabbakat.