védőoltás
Idén is ingyenes lesz a kamaszok HPV-védőoltása
Itthon mind a fiúk, mind a lányok 12-13 éves koruk körül kapják meg a HPV elleni oltást, ha a szüleik igénylik a vakcinát.
Rotavírus: Ne gondolkodj sokat az oltáson, mert könnyen kicsúszhatsz az időből
A súlyos kiszáradást okozó vírus ellen csak az oltóanyag jelenthet megoldást, ráadásul gyerekbarát, hiszen szájon át bevehető. Sokat azonban nem szabad várni vele.
Nem kötelező, de nagyon ajánlott: Neisvac-c védőoltás
A járványos agyhártyagyulladás kórokozói ellen többfajta védőoltás is rendelkezésre áll, ezek egyike a Neisvac-C vakcina.
Influenza-védőoltás: kiknek ajánlott és kiknek nem?
Nyolc éve nem volt olyan komoly influenzajárvány mint idén. Bár már javában tombol a járvány, mégis vannak, akiknek még nem késő felvenni az influenza elleni oltást.
December elejétől igényelhetők a térítésmentes Covid-vakcinák
A háziorvosnál igényelhetők majd.
Tűmentes oltásokat adnak a gyerekeknek a Heim Pál kórházban
Magyarországon elsőként az onkológiai betegeik részére kezdik meg a tűmentes oltások beadását a Heim Pál kórházban, de a jövőben igyekeznek még több szurit kiváltani.
Szeptember közepéig nyilatkozhatnak a szülők a HPV elleni ingyenes védőoltás igényléséről
Fontos határidő, ha szeretnétek igényelni az oltást a gyermeketeknek.
Sorban állás a szamárköhögés-vakcináért: így juthatsz hozzá
Így lehet hozzájutni a szamárköhögés elleni védőoltáshoz.
Újabb adag szamárköhögés elleni vakcina érkezett a hétvégén
Hétvégén újabb tízezer szamárköhögés elleni védőoltás érkezett.
Jöhet a védőoltás a szúnyogok terjesztette betegség ellen
Az EU engedélyezte a chikungunya-láz elleni oltóanyag alkalmazását, amely védelmet nyújt a 18 évesnél idősebbeknek a betegség ellen.
Fellép az oltástagadó szülők ellen az Orvosi Kamara
Az utóbbi időben egyre nagyobb mértéket ölt az oltásellenesség, amit nem akar tovább tétlenül nézni a Magyar Orvosi Kamara.
Nőtt a szamárköhögéses esetek száma itthon
A korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, az idei első negyedévben már tizenkét esetet regisztráltak.
Ezt gondolja Dr. Novák Hunor az oltásellenes szülőkről
Itthon is egyre több szülő próbálja meg kikerülni a kötelező gyermekkori védőoltásokat, aminek komoly járványügyi következményei lehetnek.
Ezek a gyerekkori oltások leggyakoribb mellékhatásai
A védőoltásoknak lehetnek mellékhatásai, amelyek az esetek többségében csak átmeneti nehézséget jelentenek. A szülők megnyugtatására feltettünk néhány fontos kérdést egy tapasztalt gyermekorvosnak.
Szeptember 11-ig kérhetik a szülők a gyerekeiknek az ingyenes HPV elleni védőoltást
A szülőknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy igénylik-e a védőoltást a gyermeküknek.