A Magyar Gyermekmentő Alapítvány a Facebook-oldalán osztotta meg az egyik legutóbbi segítségnyújtásuk történetét: mint elmondták, egy 11 év körüli kislányhoz riasztották egy gödi iskolába, ahol a vészhelyzet adódott.
„A bejelentés szerint a kislány lenyelt egy kupakot, aminek egyik legnagyobb veszélye, hogy elzárhatja a légutakat” – fejtette ki Dr. Honti-Kiss Marcell mentőorvos a helyszínre sietve. A kislányhoz érve – aki szerencsére a kupak lenyelése ellenére is tudott beszélni a mentősökkel – azt próbálták meg kideríteni, hogy az idegentest hova kerülhetett a lenyelést követően.
Nem derült ki, hol végezte
„Ha a nyelőcsőbe, akkor ki fog jönni, ha a légcsőbe, akkor nem” – vázolták a lehetőségeket az életmentők, akik a helyszínen ezt nem tudták megállapítani. Ezért úgy döntöttek, hogy a bajba jutott kislányt a Heim Pál kórházba szállítják, ahol úgynevezett bronchoszkópiát végezhettek rajta, aminek eredménye alapján a megfelelő ellátást is megkaphatta.
A kupak lenyelése, félrenyelése komoly veszélyeket rejt magában, sajnos többször is szomorú vége lett az ilyen eseteknek. Amikor bosszankodunk a műanyag palackokra rögzített kupakok okozta kényelmetlenségek miatt, jusson eszünkbe, hogy a nyáron bevezetett újításnak azért van pozitív hozadéka is – azaz megelőzheti, hogy a kisebbek a szájukba vegyék és hirtelen lenyeljék a kupakot.