Kép: Getty Images
Szülőként mindannyian átéltük vagy át fogjuk élni, hogy a gyerekünk tűrhetetlenül viselkedik, próbára teszi a határokat, vagy a kelleténél bonyolultabbá teszi a dolgokat. A kisgyerekeknél a dackorszak és az ezzel járó hisztik, a tinédzserek flegmasága és határfeszegetése, mind próbára teszi az idegeinket. De mi van akkor, ha kiderül, hogy mindezt nem is feltétlenül olyan bonyolult kezelni?
Jeffrey Bernstein gyermek- és családpszichológusként olyan egyszerű, gyakorlatias megközelítést dolgozott ki, amely minden életkorban működhet. Mindössze három szóban foglalható össze: nyugalom, határozottság és irányítás nélküliség. Mutatjuk, mire gondol a szakember.
Nyugalom
Az első lépés az, hogy nyugodtnak kell maradni, amikor a gyermek feldúlt vagy nem viselkedik éppen túl jól. Könnyebb mondani, mint megtenni, igaz? A jó hír azonban az, hogy a szülő érzelmi állapota közvetlenül befolyásolja a gyerek viselkedését. Ha dühvel, frusztrációval vagy szorongással reagálunk, azzal csak fokozzuk a problémát. Ha viszont nyugodt maradsz, az teret enged a racionális kommunikációnak.
Példa: A gyermeked nem hajlandó kitakarítani a szobáját, és ez már az ötödik alkalom a héten. Kiabálás helyett vegyél egy mély levegőt és mondd azt: „Látom, hogy frusztrált vagy, de megegyeztünk, hogy most kitakarítod a szobádat. Csináljuk együtt, és adhatok neked néhány percet, hogy megnyugodj, mielőtt elkezdjük.”
Határozottság
A határozottság nem egyenlő a merevséggel, hanem azt jelenti, hogy világos, következetes határokat húzunk. Amikor határozott vagy, akkor azt kommunikálod, hogy bizonyos viselkedésformák nem képezik vita tárgyát, anélkül, hogy kiabálnál vagy fenyegetőznél. A határozottság bizalmat és egyértelműséget is jelent, ami segít a gyereknek biztonságban érezni magát, mert megérti, hogy mit várnak el tőle. Mindig ugyanazt, képlékeny határok nélkül. A következetesség a kulcs. Ha egyik nap szigorú vagy, másnap pedig engedékeny, a gyermeked összezavarodik. Maradj a döntéseid mellett, még akkor is, ha ez abban a pillanatban kényelmetlen.
Példa: A 7 éves gyermeked hisztizik a boltban, mert egy játékot akar. Ahelyett, hogy engednél a követelésnek, vagy figyelmen kívül hagynád a viselkedést, nyugodtan, de határozottan azt mondod: „Megértem, hogy szeretnéd ezt a játékot, de ma nem veszünk ilyet. Majd otthon megbeszéljük ezt még.”
Irányítás nélküliség
A kirakós utolsó darabja a nem ellenőrző szülői szerep. Ez a szülőség leginkább félreértett aspektusa. Nem irányítónak lenni azt jelenti, hogy választási lehetőséget kínálunk, és hagyjuk, hogy a gyermekünk úgy érezze, hogy hatalmában áll dönteni, még akkor is, ha korlátokat állítunk fel. Ahelyett, hogy minden lépést diktálnál, inkább tisztelettel és empátiával irányíthatod őket.
Példa: A tinédzsered nem hajlandó megcsinálni a házi feladatot, de te tudod, hogy muszáj megírnia a leckét. Ahelyett, hogy azt parancsolnád: „Csináld meg a házi feladatodat most”, próbáld meg így: „Nem lehet, hogy ha befejezed a házi feladatot, kevésbé leszel stresszes? Először a matematikával vagy a természettudománnyal szeretnéd kezdeni?” Ez némi önállóságot ad neki, miközben mégis érvényre juttatja a szabályt, hogy a leckét meg kell írni. Hagyd, hogy gyerek felelősséget vállaljon a döntéseiért. Ha teret adsz a választásra, az ösztönzi az önkontrollt és csökkenti az ellenállást.
A nyugodt, határozott és nem ellenőrző szülőség hihetetlenül hatékony tud lenni. Csökkentheti a konfliktusokat, és együttműködőbb kapcsolatod lehet a gyerekeddel.
Kapcsolódó cikkek
