Család

6 dolog, amit a gyerekek észrevesznek, de a szülők nem is sejtik

A gyerekek sokkal több dolgot tudnak rólunk, mint amennyit sejtünk.
2024. Augusztus 25.

Nem csak azt tudják, amit mondunk nekik, hanem számtalan jelből pontosan tudnak olyan dolgokat is, amikről fogalmunk sincs. Lássuk, melyek ezek.

Amit valójában gondolsz másokról

Talán azt hiszed, ha finoman fogalmazol, vagy egyszerűen csak felvonod a szemöldököd, a gyerekek nem veszik észre, valójában mit gondolsz az apósodról, a párodról vagy más emberekről. De a gyerekek észreveszik ezeket a nonverbális jeleket. Képesek arra is, hogy kiszúrják a kritikát vagy a negatív megjegyzéseket másokkal kapcsolatban, még akkor is, ha esetleg megpróbálod ezeket viccnek vagy szarkazmusnak álcázni. A gyerekek észreveszik ezeket a dinamikákat.

Mit gondolsz a testedről

A gyerekek “éles szemmel” figyelik, hogyan beszélnek a felnőttek a saját és mások testéről – mondta Alyssa Miller dietetikus a Buzzfeed cikke szerint. És a testbeszédünkből is kitűnően tudnak olvasni. „Megtanulják, mit tartanak a környezetükben élő felnőttek szépnek, csúnyának, kívánatosnak és nem kívánatosnak. Megfigyelik, hogyan nézünk magunkra a tükörben, és ebből következtetéseket tudnak levonni. Észreveszik, ha soha nem viselsz fürdőruhát, ha sok képet törölsz magadról, vagy ha teljesen elkerülöd, hogy kamera elé állj” – mondta Miller. Folyamatosan mutatjuk a gyerekeknek, hogyan tekintsenek a saját testükre azzal, ahogy mi tekintünk magunkra.

gyerek asztal alatt

Kép: Getty Images

Amit valójában értékelsz

„A gyerekek észreveszik, hogy mit értékelsz valójában az alapján, mit mondasz és teszel. Néha a kettő eltér egymástól” – mondta Laura Markham klinikai pszichológus.

Például elmondhatod a gyerekednek, hogy a sport valójában a csapatmunkáról, az új készségek elsajátításáról és a barátaiddal való szórakozásról szól.  De aztán amikor a meccs után felveszed őket, az első kérdésed az, hogy “Ki nyert?”

A gyerekek úgy tanulnak értékeket, hogy megfigyelik a viselkedésedet, majd következtetéseket vonnak le arról, hogy mit tartasz fontosnak. „Függetlenül attól, hogy mit tanítasz nekik tudatosan, a gyerekeid úgy kerülnek ki a gyerekkorból, hogy világos nézeteik vannak arról, hogy a szüleik mit értékelnek valójában” – tette hozzá.

Az együttérzést önmagunkkal (vagy annak hiányát)

„Újra és újra látom, hogy bár a gyerekek különböző temperamentummal rendelkeznek, az együttérzés adásának és elfogadásának képessége gyakran a körülöttük lévő felnőttek tükörképe” – mondta Miller.

„A gyerekek átveszik, hogyan kezelik a felnőttek a hibázást, az elvárásokat vagy a maximalizmust”– mondta Miller. „Sokan, akik keményen bánnak magukkal, akaratlanul is arra tanítják a gyerekeiket, hogy szigorúak legyenek önmagukkal.”

Ahogy az evésről, ételekről gondolkodunk

A gyerekek nagyon is odafigyelnek a felnőttek étkezési szokásaira, valamint arra, ahogyan az ételekről beszélnek. A szülők nem csak szavakkal befolyásolják a gyerekeik ételválasztásait és az élelmiszerekkel kapcsolatos hiedelmeiket, ám az olyan címkézések, mint „jó” vagy „rossz” étel, bűntudatot keltenek a gyerekekben. Kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek hajlamosak ugyanazokat az ételeket enni felnőttként, amelyeket a szüleik preferáltak, amikor ők még kicsik voltak.

Hogyan beszélsz a gyerekedről más felnőtteknek

Tegyük fel, hogy a gyerekednek épp hisztirohama volt reggel. Este a párodat tájékoztatod a történtekről és olyan szarkasztikusan fogalmazol, hogy “milyen csodálatos reggeletek volt”, vagy viccelődsz az incidenssel kapcsolatban, mert azt gondolod, hogy úgysem figyel, nem hallja. „Lehet, hogy nem tudják pontosan, mit jelent ez az egész, de felfoghatják, hogy negatívan gondolkodsz a történtekről, és ez negatívan befolyásolhatja az önbecsülésüket és a veled való kapcsolatukat is” – mondta  Jazmine McCoy, klinikai szakpszichológus. Érdemes odafigyelnünk a nyelvezetre, amit használunk, amikor a gyerek feje fölött beszélünk róla.