Család

A kocsiba zárták a babájukat, míg egy esküvőn mulattak a szülők

Jobbnak látták, ha a 8 hónapos babát nem viszik magukkal a lagziba, ezért inkább az autóba zárták. Tettük nem maradt következmények nélkül!
2023. Szeptember 20.
esküvői buli

Mindenki tudja, hogy a kisgyerekes szülők életében nem a bulizásé a főszerep, ezért is furcsa, ha valaki számára ez újdonság, miután szülővé válik.

Egy Milánóban élő pár megelégelte, hogy 8 hónapos babájuk mellől nem igen tudnak kettesben kimozdulni, ezért egy igen veszélyes alternatív megoldást ötlöttek ki a barátaik múlt hétvégi esküvőjére. 

Senkit nem érdekelt a magyarázkodás

A kislányukat a kocsiban hagyták, amíg a lagziban szórakoztak, mellé tettek azonban egy mobiltelefont, aminek segítségével egy videóhívással folyamatosan szemmel tudták őt tartani.

A helyszínre kihívott rendőröket ez a magyarázat egyáltalán nem hatotta meg, és azonnal eljárást indítottak kiskorú veszélyeztetése miatt a 31 és 41 éves szülők ellen. 

Védekezésképp még azt is többször elismételték, hogy direkt felhúzták az autók ablakait, nehogy meghűljön a kicsi, amíg ők távol vannak. A babának szerencsére nem esett bántódása, a szülőknek azonban így is vállalniuk kell tettük következményeit.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via