Család

„A mai napig az van bennem, hogy hol vagyok én ebben a gyászban?” – 8 gyerekkel maradt egyedül Ágnes

Rajki Ágnes négy éve egy súlyos betegség miatt vesztette el társát. A nyolcgyermekes édesanyának a tragédia után újra fel kellett építenie az életüket – ekkor kezdett el a sütéssel foglalkozni. Anyasorsok videósorozatunkban mesélte el a történetét.
2023. December 26.
(Kép: Videórészlet)

Rajki Ági, a Felhősüti tortaműhely alapítója négy éve egy súlyos betegség miatt vesztette el társát. A nyolcgyermekes édesanyának a tragédia után újra fel kellett építenie az életet – ekkor kezdett el a sütéssel foglalkozni. Anyasorsok videósorozatunkban mesélte el a történetét.

Ági huszonnyolc évig élt együtt társával, nyolc gyermekük született. Ahogy az édesanya meséli, ő maga egyke, korán elváltak a szülei, és mindig is arra vágyott, hogy nagy családja legyen.

Sajnos négy éve egy súlyos betegség miatt Ági elvesztette férjét, és egyedül maradt a gyerekekkel egy váratlan és új helyzetben – amiben továbbra is neki kellett mintát és erőt adnia a gyermekeinek.

Ekkor kellett ismét munkába állnia, ami egy új szakmát is jelentett a számára: kezdetben egy pékségben dolgozott, majd otthon kezdte készíteni tortáit és süteményeit, teljes szívvel-lélekkel. „Ahogy elkezded használni a kezed, elkezdesz előállítani valami olyat, amivel az embereknek boldogságot adsz, akkor kialakul, hogy tudsz adni. És amit adsz, abból kezdesz visszakapni” – fogalmaz Ági.

Történetét ő meséli el nektek az alábbi videóban: