
Kép: Getty Images
Legutóbb Tori Spelling került a figyelem középpontjába, miután elárulta, hogy hétéves gyereke időnként pénzért masszírozza őt. Feltöltött egy képet a közösségi felületére, amelyen pontosan láthatjuk is, miről van szó.

Tori Spelling / Instagram
A fotó elég nagy felháborodást váltott ki az interneten, voltak, akik furcsának, mások zavarba ejtőnek vagy illetlennek nevezték a képet.
Alicia Silverstone is kiverte a biztosítékot, miután megosztott egy videót, amelyen az látható, ahogyan ételt rág, majd a gyereke szájába adja. Annyira nagyot futott a videó, hogy még orvosok is megszólaltak, rámutatva, hogy így baktériumok és vírusok kerülhetnek át az anyáról a babára. Amikor utólag megkérdezték erről, Alicia azt mondta: „Az emberek évezredeken át etették így a gyerekeiket. Ez egy elválasztási folyamat.”

Pillanatkép / YouTube
Hilary Duff évekkel ezelőtt keltett visszatetszést miután kiderült, hogy hároméves gyermekét nem tette be autósülésbe egy autózás során. Ő azzal érvelt, hogy épp csak egy háztömböt mentek és a gyerek mellett ült egy felnőtt. Nem az autópályán száguldoztak, tette hozzá.
A Mila Kunis-Ashton Kutcher páros még 2021 júliusában keltett feltűnést, amikor elárulták, hogy csak akkor fürdetik a gyerekeiket, ha koszt látnak rajtuk. És még ha meg is fürdetik a gyerekeiket, szinte soha nem használnak szappant, mert nem akarják kiszárítani az érzékeny bőrüket. „Amikor gyerekeim születtek, nem fürdettem meg őket minden nap” – nyilatkozta Kunis akkor. Kutcher hozzátette: “Nos, a következő a helyzet: ha látod rajtuk a koszt, tisztítsd meg őket. Máskülönben nincs értelme.” Ezzel sokan egyetértenek, főleg újszülötteknél, ám legalább annyian felháborodtak a pár gyakorlatán.
Chrissy Teigen nemrég posztolt egy képet magáról, amint együtt fürdik hatéves kisfiával, kétéves lányával és 20 hónapos kisfiával. Sokak szerint a hatéves fiú már túl nagy ahhoz, hogy az anyukájával fürödjön.
Ice-T felesége Coco is kapott hideget-meleget, amikor 2022-ben hagyta, hogy az akkor hatéves lánya, Chanel megfürödjön a konyhai mosogatóban.
Szóval, nemcsak mi hétköznapi anyák kapunk hideget-meleget gyereknevelési kérdésekben, hanem a hírességek is.