Család

„Azt gondoltam, hogy a gyerekemnek feltétlen anya kell, nem arra fókuszáltam, hogy én legyek boldog” – Apák napi podcast Szabó Gergővel, aki egyedül neveli kislányát

Szabó Gergő felesége négy éve váratlanul meghalt agyi aneurizma miatt. Az édesapa egyedül maradt akkor kétéves kislányával, Dórival. Az Anyapercek podcast apák napi adásának vendége egészen sajátos nézőpontból tudja megvilágítani a szülői létet.
2023. Június 18.
#image_title

Az Anyapercek legújabb, apák napi adásában Szabó Gergő édesapa volt Semjén Nóra, az Anyakivan vlog szerzőjének vendége. Gergő felesége elvesztése után egyedül maradt kislányával. Úgy érezte, hogy a társadalom jobban félti azokat a gyerekeket, akiket az apjuk nevel egyedül, mint akiket egy anya.
Ő azonban megállta a helyét, és egy éve társra is lelt, akivel már közösen viselik a gyerekneveléssel kapcsolatos terheket – és az örömöket is. Az édesapa szerint addig nehezen talált párt, amíg ezzel Dórinak akart jót. Egy pszichológus segítségével azonban sikerült eljutnia odáig, hogy a saját boldogsága legyen a fontos, akkor lehet a legjobb az apaszerepben is.

Gergő történetét itt tudod meghallgatni, az Anyapercek podcast új epizódjában: