Az egyenruha nem egyenlő a köpennyel

Az iskolai egyenruhának és a köpenynek van némi köze egymáshoz, de inkább több választja el őket, mint amennyi összeköti. Az egyenruha az iskolát jelképezi, egyszerre uniformizál és emeli ki viselőjét a tömegből. Azokban az országokban, ahol nagy hagyománya van az iskolai egyen öltözetnek, már ránézésre is tudják a kívülállók, melyik iskolába jár az adott tanuló. Lehetséges, hogy van demokratizáló hatása, de sokkal inkább közösségformáló ereje van, az összetartozást szimbolizálja, azt, hogy mi, akik ezt az egyenruhát viseljük, egy csapatba tartozunk. Ilyen értelemben sokkal hasonlóbb a sportolók mezéhez.

A köpeny Magyarországon soha nem jelképezte az adott iskolát, nem volt belehímezve az iskola címere, nem volt egységes, csak az adott intézményre jellemző ruhadarab(ok). A köpenynek inkább védelmi funkciója volt, és nagyon is jelentős mértékben ideológiai: az 50-es években jelent meg, amikor mindent áthatott az uniformizálás. A 60-as évekig vászonból készült, ekkor azonban megjelenik a nejlon. És ebben az időszakban születik meg az a vágy is, hogy egyedivé tegyék a köpenyt: sokan nem vásárolták, hanem maguk (jellemzően az anyák) varrták otthon a köpenyt, ami, ha már kötelező, legyen mégis egyedi. A 70-es évektől aztán még tovább lazul az egyenruha ideológiai színezete, olyannyira, hogy hivatalos divatbemutatót is tartanak az iskolai köpenyekből, írja a Welovebudapest.com cikke. A 80-as években nagyon jellemző lesz a zenekarok neveivel telefirkált köpeny, ami szintén nem az uniformizálást erősíti, legalábbis nem a köpeny, hanem inkább egy szubkultúra szintjén.

Iskolaköpenyben 1964, Budapest.
Kép: Fortepan / MHSZ

Az iskolai egyenruha viselése a világon nagyon elterjedt: Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában szinte mindenhol ez a szabály. „Indiában imádtam, hogy egyenruhában jártak a gyerekek iskolába. Mind csinosan, rendezetten. És ami kifejezetten szuper volt, az az, hogy ugyan a szabás ugyanaz, de iskolánként eltérő mintájú volt az ing/blúz. Tehát valakiknek kék csíkos, a másik iskolában piros-fehér kiskockás, stb. Ez még jobban kötelez szerintem a helyes viselkedésre, mert beazonosítható az intézmény is” – írja olvasónk, Rita.

Európában az Egyesült Királyságban, Írországban, Cipruson és Máltán viselnek a diákok egyenruhát. Közép-Kelet-Európában egyáltalán nem jellemző az egyenruha, maximum egy-egy iskola írja elő saját szabályzatában. Kanadában és Egyesült Államokban sincs egységes, állami szabályozás, vannak iskolák, ahol kötelező, míg máshol nincs ilyen előírás.

Nagy-Britanniában szinte minden iskola egységes öltözetet ír elő, de ennek a családok által viselt költségei sok vitát váltanak ki, írja a Makronom.eu cikke. Az egyenruha évente gyerekenként 300–400 fontba kerül egy családnak. Ezt az összeget gyakran maximum 150 fonttal támogatják a család lakóhelyétől és jövedelmétől függően. Az egyenruha szettbe általában a nadrág, szoknya, ing, póló, blúz, pulóver, nyakkendő, blézer, zakó tartozik bele, tehát például a cipő, iskolatáska nem. „Szerintem az egyenruha praktikusabb és jobb, mint a köpeny. Miért jó? 1. Környezettudatos és olcsóbb: a jó minőségű egyenruhát kinövés után tovább lehet adni a kisebbeknek. (Angliában nem véletlenül ismert márkák is készítenek egyenruhákat, konkrétan szétnyűhetetlenek). 2. Erősíti a csapat összetartozást. 3. A szegény gyerek is ugyanazt hordja, mint a gazdag. 4. Nincs vita, veszekedés abból, hogy a kamasz lányoknak mennyire kirívó/nem kirívó a ruhájuk. 5. Egyszerűbb: nem kell agyalni, hogy mit vesz fel a gyerek, nem kell időt pocsékolni a vásárlásra. Angliában akikre vigyáztam, nekik minden évszakhoz, alkalomhoz megvolt az egyenruhájuk: vékony póló, vastag póló, pulcsi, kabát, sál, sapka, vékony nadrág, vastag kabát, esőkabát, zokni, harisnya vékony/vastag szoknya, ing, zakó, tesinadrág stb. 6. Akik az egyediségtől tartanak: igenis, az angol gyerekek remekül kombinálták az egyenruha-darabokat aszerint, hogy épp szoknyában/nadrágban voltak a lányok pl. vagy vékonyabb-vastagabb póló volt rajtuk stb. a suliban. Sulin kívül meg mindenki azt hordott, amit akart, ott lehetett “egyediseskedni”. Szerintem végtelenül praktikus és esztétikus megoldás” – fejtette ki tapasztalatait Veronika olvasónk.

Japánban még az iskolatáska is ugyanolyan, ami egyébként szintén kötelező és nagyon drága, akár 1200 euróba is kerülhet. A japán hagyomány szerint az egyenruhának ezt a részét gyakran a szülők vagy a nagyszülők ajándékozzák a gyermeknek iskolakezdésekor.

Magyarország, 1976. Kép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

Kiegyenlíti a különbségeket?

„Szerintem jó lenne, mert sok konfliktust megoldana a gyerekek között. Nem lenne megkülönböztetés, kiközösítés, ha esetleg valaki szegényebb, és nem tud menő ruhákat, cipőket vásárolni” – írja olvasónk, Emőke. Általános érv – és ez olvasóink válaszából is kiderül –, hogy ha van egyenruha, akkor egyfelől nem tűnik ki a módosabb diák a szegényebbtől, nincs divatozás, nem a ruha lesz a fontos, azaz ápol és eltakar. Ez azonban csak részben igaz. Amennyiben nincs egységes cipő előírva, rögtön látható lehet a lábbelin a társadalmi különbség, de ezer más jele is van: a táska, a kabát, az óra, a telefon vagy éppen a lakóhely, a szabadidős tevékenység és a sort hosszan lehetne folytatni. A gyerekek az iskolán kívül is találkoznak, így ha máshonnan nem is, ekkor biztosan szembesülhetnek a különbségeikkel. Másfelől ami tény az tény: vannak társadalmi különbségek, ezt eltakarni, elrejteni értelmetlen, mert attól még nem szűnik meg, ugyanúgy létezik. A probléma nem az, hogy kinek milyen drága ruhája, telefonja van, hanem az, ha a gyerekeknek ez határozza meg a kortárs csoporton belüli helyét. Ez ellen leginkább mi, szülők és a pedagógusok tehetünk, nekünk van felelősségünk abban, hogy ne lehessen csúfolódás, kiközösítés elszenvedője egy diák azért, mert nem annyira menő, drága a ruházata. „A köpeny alatt is látszik mi van a másikon, az egyenruha elveszi az önkifejezés eszközét. Az kéne, hogy normális gondolkodású szülők neveljenek ugyanerre a gondolkodásra gyerekeket” – fejti ki Kata. Vele ért egyet mások mellett Judit is: „Attól mert köpenyt vagy egyenruhát adnánk a gyerekekre, még nem szűnne meg egymás csúfolása. Ez nem azon múlik. A fejekben kell rendet rakni, addig adatunk rá bármit.”

Kapcsolódó cikk