Család

Kilencéves fia piszkálta egy osztálytársát, a bocsánatkérés erőltetése helyett fontos leckére tanította az apa

Az erőltetett bocsánatkérésnek általában nincs haszna, és a problémás helyezeteket lehet kezelni jobb módszerekkel is.
2023. Március 28.
(Kép forrása: @thehalfdeaddad/TikTok)

Nemrégiben nagy megtekintést ért el egy édesapa videója, aki azt osztotta meg, hogy a ráerőltetett bocsánatkérés helyett inkább fontos leckét adott a fiának. A @thehalfdeaddad néven regisztrált TikToker apa a videó elején elmondta, hogy kapott egy emailt fia tanárától arról, hogy a gyereke olyan „csínyt” csinált, amivel megszégyenítette és megbántotta egy osztálytársát.

Az apa hozzátette, hogy ebben a helyzetben a fia megfélemlítette az osztálytársát: „Ha olyasmit teszel valakivel, amiről tudod, hogy a végeredménye az lehet, hogy zavarba jön az osztály előtt, vagy megbántódik, akkor megfélemlíted”.

Ezután azt is elmagyarázta, hogy hosszan beszélgettek arról a fiával, ami az iskolában történt, a megfelelő büntetést adta neki, majd azt mondta neki, hogy őneki kell kitalálnia azt, hogyan rendezze a dolgokat az osztálytársával.

„Semmit sem kértem tőle. Nem kértem arra, hogy kérjen bocsánatot, azt sem kértem, hogy a tanárától kérjen bocsánatot. Elmondtam neki, hogy lehetőségünk van visszamenni és helyrehozni a dolgokat. Nem tudjuk visszavonni a dolgokat, de megpróbálhatjuk kijavítani és megbocsátást kapni” – magyarázta a videóban.

Ezután a fia az iskolában beszélt a fiúval, akit megbántott, és megtudakolta, hogy mik azok a dolgok, amiket szeret. Köztük voltak a Pokémonok, így amikor hazament, a két különleges aranyszínű Pokémon kártyáját beletette egy kis tokba, hogy a másik fiúnak ajándékozza azokat.

Miután másnap hazament, elmondta az édesapjának, hogy az osztálytársa nagyon értékelte azt, amit tett, és megölelte és megköszönte a gesztust.

Az édesapa szerint a nem őszinte bocsánatkérés, a büntetés semmire sem tanítja a gyerekeket. „Ami megtanítja őket az, hogy ki kell találniuk, hogyan oldják meg a problémát, és hogyan tegyék helyre a dolgokat” – mondta. Hozzátette: „Valójában ezzel fognak szembenézni a való világban, miután elhagyták a fészkünket”.

Ugyan fontos megtanítani azt is, hogy hogyan lehet helyesen, őszintén bocsánatot kérni, kikényszeríteni nem érdemes, mert ez többet árthat, mint használ, és rossz üzenetet közvetíthet: a színlelt bocsánatkéréssel ugyanis éppen a gesztus kulcseleme, a megbánás kifejezése és a kapcsolat rendezésére tett erőfeszítés veszik el, ahogy azt egy korábbi tanulmányban is megállapították.

(via scarymommy.com)