
(Fotó: Matei Horvath/FilmMagic via Getty Images)
Chris Hemsworth nemrégiben Jason Bateman, Will Arnett és Sean Hayes vendége volt a SmartLess című podcast legújabb epizódjában, ahol szóba kerültek tetoválásai is. A színész a műsorban elárulta, hogy gyakran „elege lesz” a tetoválásaiból, és elárulta, hogy majdnem eltávolíttatott egyet, de lánya, India Rose megakadályozta. „A Dr. Seuss tetoválásom… Sokat olvastam fel neki azt a könyvet, és anyukám is felolvasta nekem – az Oh, the Places You’ll Go-t (magyarul annyit tesz a cím, hogy Ó, a helyek, ahova eljutsz majd – a szerk.) –, és ő csak megrajzolt egy kis karaktert, és imádta” – osztotta meg. „És így csináltattam belőle egy tetoválást” – idézi a színészt a People.com.
„Néhány évvel később úgy éreztem, hogy kicsit elegem lett belőle. Szóval elkezdtem leszedtetni, csináltam egy lézeres kezelést, aztán egy nap hazajött a lányom, és azt mondta: »Lekopik. Mi történt vele? Lekopik«” – emlékezett vissza Hemsworth, és felidézte, hogy úgy gondolta, hogy a lánya is kinőtte a tetoválást, és „elege” van belőle. „Azt mondta: »Nem. Imádom.« Szóval most már félig elhalványult, de még mindig ott van” – mesélte.
Vannak tetoválásai, amik kislánya rajzai alapján készültek
A színész elárulta, hogy további tetoválásai is vannak a karján, amiket a lánya ihletett. „Egyik este egy tetoválóművésszel ültem, úgy 10 óra volt, és éppen mindenféle szent geometriát és hipnotikus kinézetű dolgokat tervezett. A lányom odajött, és azt mondta: »Apa, nem tudok aludni. Túl nagy zajt csaptok.« Én pedig azt mondtam: »Bocsánat. Bocsánat«” – emlékezett vissza az estére. „És leült, elkezdett kacskaringókat rajzolni, és lerajzolta ezt a három kis képet” – mesélte.
„[A tetoválóművészem] rám nézett, és azt mondta: »Szerintem [a rajzai] sokkal menőbbek, mint bármi, amit mi tervezünk, szóval készítek egy fotót róla, és kész«” – folytatta.
Ők Chris Hemsworth gyerekei
Hemsworth és felesége, Elsa Pataky 2010-ben házasodtak össze. Három gyerekük született: lányuk India Rose tizenhárom éves, ikerfiaik, Sasha és Tristan pedig tizenegy évesek. Az ikrek már többször elkísérték a színészt filmbemutatóira, így például múlt júliusban is, a Limitless dokumentumsorozat második évadjának londoni premierjére is:

Chris Hemsworth, Tristan Hemsworth, Sasha Hemsworth és Elsa Pataky a londoni premieren. (Fotó: Jeff Spicer/Getty Images)
India Rose-t nem igazán lehet látni ilyen eseményeken, de a színész Instagram-oldalán korábban megosztott egy videót, amin lánya éppen a Thor-t nézte: