Család

Családi nyaralás: Nem kell, hogy túlélőtúra legyen!

Szakértők szerint a családi nyaralás nemcsak a gyerekek boldogságára van jó hatással, hanem még okosak is lesznek tőle. A szülők meg esetleg öregszenek néhány évet pár nap alatt... Ám nem kell feltétlen így lennie, erről szól az nlc cikke.
2024. Július 13.

Rendszeresen olvashatunk a családi nyaralásról szóló őszinte, nem közösségimédia-kompatibilis beszámolókban olyat, hogy a szülők a családi nyaralás után pihenni mennek a munkahelyükre, annyira kikészíti őket az intenzív egy-két hét, amit együtt töltenek 0-24-ben a gyerekeikkel. Jellemzően azért ezt a kisgyerekes szülők érzik, a nagyobbakkal ebből a szempontból már könnyebb, mert nem kell mindig a sarkukban lenni, és nem igénylik, hogy a szülők szórakoztató központként ontsák magukból a programötleteket a nap minden percében.

Bármennyire is fárasztó a kicsikkel a családi nyaralás a szülők számára, fontos tudni, hogy az együtt töltött minőségi idő óriási hatással lehet a gyerekek agyára és életére. A kutatások szerint nemcsak boldogabbak, hanem még okosabbak is lesznek a családi vakációtól a gyerekek. A tudományos bizonyítékokat nem lehet megkerülni, úgyhogy ha legközelebb kiborulsz a gyerekek miatt a nyaraláson, gondolj arra, hogy sok jó hatása lehet rájuk a közös élményeknek.

Inkább élményeket vásárolj, az boldogabbá tesz

Thomas Gilovich pszichológiaprofesszor szerint „Amikor a rendelkezésre álló jövedelem elköltéséről van szó, az élményszerű vásárlások általában boldogabbá teszik az embereket, mint az tárgyi vásárlások. De miért kielégítőbbek az élmények? Az eredményeink arra utalnak, hogy az élményalapú vásárlási döntések jobban elősegítik a jólétet”. Ez azt jelenti, hogy ha választani kell egy termék – például egy játék -, vagy egy élmény – például egy nap a tóparton – között, akkor az élmény az, ami boldogabbá teszi a gyereket.

Fotó: Getty

Fotó: Getty

Cindy Chan, a Torontói Egyetem munkatársa ebből a kiindulópontból vizsgálta az ajándékok kérdését is: „Az interperszonális kapcsolatok elengedhetetlenek a jóléthez, és az ajándékokat gyakran azért adják, hogy ápolják ezeket a kapcsolatokat. A valós kapcsolatokban történő tényleges ajándékcseréket vizsgáló kísérletek azt mutatják, hogy az élményalapú ajándékok nagyobb javulást eredményeznek a kapcsolat erősségében, mint a tárgyi ajándékok.” Különösen akkor igaz ez, ha az élményen közösen osztoznak az ajándékozók és az ajándékozottak.

Mindezt a szülőkre és gyerekekre is lefordíthatjuk: a legjobb ajándék, amit a szülő adhat a gyerekének, az a közös élmény, ami ebben az esetben a közös nyaralás.

A legjobb ajándék

Thomas Gilovich szerint ugyanolyan boldogságnövekedést érez a gyerek, ha veszünk neki egy új játékot, mint ha elmegyünk együtt a családi nyaralásra, ám az új játék miatti boldogság idővel csökken, míg az utazás emlékei sokkal tovább töltik el boldogsághormonokkal. Épp ezért mondja azt a szakember, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges játékokra költeni a pénzünket, inkább minél több utazást és közös élményt szervezzünk a gyerekeinkkel, mert a családi vakációkat a gyerekek határozottan értékelik, mind az adott pillanatban, mind pedig még sokáig az emlékezetükben.

Elmélyíti és erősíti a kötelékeket

Dr. Margot Sunderland gyermekpszichoterapeuta nevet adott annak a legértékesebb ajándéknak, amit a családi nyaralásokon nyújtunk a gyerekeinknek, amit talán nem kérnek kifejezetten, de titokban vágynak rá: az idő ajándékát. A közös vakációkon a szülők nem a munkára és a házimunkára, hanem a játékra koncentrálnak. „Apa vagy anya homokvárat épít, tollaslabdázik a tengerparton, hullámokon ringatózik. Szórakozásnak tűnik, de ez egyben kötődési játék is, és létfontosságú a szülő-gyerek kapcsolat építéséhez. A kötődési játék az önbecsülést is erősíti, pszichológiai üzenetet küld a gyermeknek:

Teljes figyelmemet élvezed. Örülök neked. Örülök, hogy veled lehetek.

Okosabbá teszik a gyereket

Dr. Sunderland hozzáteszi, hogy „Kevésbé ismert, hogy hogy a vakáció a gyermekek agyának fejlődését is elősegítheti. Ez azért van így, mert egy családi nyaraláson az agy két olyan területét stimuláljuk, amelyek a hétköznapokban, az otthoni rutin során könnyen maradnak »gyakorolatlanul«. Az agy játék rendszere minden alkalommal edződik, amikor a gyermekünk lábát a homokba temetjük, a medence nyugágyán csiklandozzuk, vagy a hátunkon lovagolunk vele. Az agy kereső rendszere pedig akkor edződik, amikor együtt felfedezőútra megyünk az erdőbe, a tópartra, vagy egy eldugott falu rejtett titkait fedezzük fel.”

Fotó: Getty

Fotó: Getty

Amint a családi vakációk kalandjai és élményei aktiválják ezt a két rendszert az agyunkban, jóleső neurokémiai anyagokat váltanak ki, köztük opioidokat, oxitocint és dopamint. Dr. Sunderland ezeket a természet ajándékának nevezi: „Csökkentik a stresszt, és meleg, szeretetteli érzéseket aktiválnak egymás iránt, valamint azt a kedves érzést, hogy minden rendben van a világban.”

Javul a koncentráció

Mivel a családi vakáció legtöbb tevékenysége általában a szabadban zajlik, a gyerekek koncentrációs képességei is erősödnek. Kutatások ugyanis kimutatták, hogy a gyerekek figyelme javul, ha akár csak 20 percet töltenek a természetben. Ahogyan azt Dr. Sunderland kifejtette:

A zöld, játékos környezet ugyanolyan jónak bizonyult, mint a gyógyszeres kezelés az ADHD-s gyermekek számára. Javítja az olyan végrehajtó funkciókat, mint a stresszszabályozás, a figyelem, a koncentráció, a jó tervezés és a tanulási képesség, valamint javítja a fizikai és mentális egészséget is.

Mindehhez nem kell speciális utazás, nem kell milliomosnak lenni, ezt a hatást elérhetjük a közös családi erdei sétával, a medencében ugrándozással, vagy épp egy ismeretlen város felfedezésével. A kutatók arra is biztatják a családokat, hogy ne féljenek messzebbre utazni, ugyanis egy harvardi tanulmány szerint sikeresebb lehet az a gyerek felnőttként, aki minél többféle kultúrát ismert meg, és ezáltal szociálisan érzékenyebbé vált.

„Ha a gyerekek képesek másokkal együtt érezni és felelősséget vállalni értük, akkor valószínűleg boldogabbak és sikeresebbek lesznek – írja a tanulmány. – Egész életükben jobbak lesznek a kapcsolataik, és az erős kapcsolatok a boldogság egyik legfontosabb összetevői. A munkahelyeken a siker gyakran a másokkal való hatékony együttműködésen múlik, és azok a gyerekek, akik empatikusak és szociálisan érzékenyek, jobb együttműködők is.”

Hogy mi az a gyakori hiba, amit a szülők elkövetnek a nyaralás tervezésekor, és hogy milyen a legjobb úti cél, megtudod a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.