A heti családi programajánlóban találtok zenés foglalkozást, társasjátékos napot és táncházat is.

(Kép forrása: Getty Images)
„A zene felemeli a kezeimet” – Kokas-foglalkozás gyerekeknek
A Kokas-foglalkozáson a közös éneklés, mozgás, rajz, alkotás élményének beépítésével teljesen egyedi élmény részesei lehetnek a résztvevő gyermekek és szüleik. A foglalkozás során a gyerekek kreativitását és esztétikai érzékét, valamint mozgását népdalok és komolyzene segítségével fejlesztik.
FSZEK Zenei Gyűjtemény, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1., március 21.10:00 órától, a belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges az esemény oldalán található elérhetőségeken
IV. Alfáktól omegáig – Családi Piknik
Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg az “Alfáktól omegáig – gyermeknevelésről közérthetően” családi pikniket, amely a 0-14 éves korosztály nevelésével és digitális jóllétével foglalkozik. Balatonfüreden, a BME Balatonfüredi Tudáscentrumban tartott eseményre szülőket, családokat, pedagógusokat és a téma iránt érdeklődőket is várnak, akik szeretnének gyakorlati ötleteket és közös családi élményeket hazavinni. Többek között lesznek interaktív élménypontok a család minden tagjának, kreatív és mozgásos programok gyerekeknek, rövid, közérthető szakmai beszélgetések szülőknek, kiállítók és jó gyakorlatok a digitális gyermekjóllét, nevelés és családi élet témáiban. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
BME Balatonfüredi Tudáscentrum, 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 17., március 21. 10:00-17:00, ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni az esemény oldalán található linken lehet
3. Családi Játéknap az Eötvös10-ben
Ismét Családi Játéknapot rendeznek, ahol több mint 50 remek játékkal várnak minden korosztályt, újdonságokkal, egyedi játékokkal, 2025-ös és 2026-os játékújdonságokkal, nemzetközi és magyar díjnyertes társasjátékokkal, izgalmas stratégiai-, logikai-, nyelvi- és kvízjátékokkal, készségfejlesztő játékokkal. Játékmesterek segítenek majd, hogy a szabályokat gyorsan elsajátíthassátok.
Eötvös10, 1067 Budapest, Eötvös u. 10., március 21. 10:00-18:00
Állatkerti Nyomozás – Kincsvadászat Xantus János nyomában
„160 évvel ezelőtt Xantus János, Állatkertünk alapító atyáinak egyike és első igazgatója három különleges ereklyét rejtett el nálunk, amiket világkörüli utazásai során, a Föld távoli vidékeiről gyűjtött össze. Nemrégiben előkerültek azok az elveszettnek hitt levelek, amelyekben a természettudós részletes útmutatást hagyott hátra a megtalálásukhoz. Mindössze két napig, 2026. március 21-22-én ezekbe ti is beleolvashattok” – írja az állatkert. Ti is végig járhatjátok az állomásokat és megfejthetitek a rejtélyes feladványokat, hogy megtaláljátok a kincset.
Fővárosi Állat- és Növénykert, 1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12., március 21-22., 10:00-15:00, a programon állatkerti belépővel lehet részt venni
Cifra Palota – „Cifra Világ”: Tiszta forrás, tiszta víz
Ezen a vasárnapon is lesz Cifra Palota a Müpa-ban, előadásokkal, kreatív és zenei foglalkozásokkal, és zenés-mesés foglalkozásokkal. A Müpa sokszínű családi sorozata egész délelőtt inspiráló kulturális környezetben, kreatív és művészeti programokkal várja a kicsiket és nagyokat. A 0-12 éves korosztálynak ajánlott az esemény. A színpadi programok és játékok között ezen a héten lesz A nagy vízrablás – táncelőadás, Váratlan vendégek – a Marica Produkció előadása, Hetedhét táncház – Moldvai táncok és a koboz, Csemete zenecsemege – Kokas Klára módszere alapján, Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – Ringató foglalkozás is.
Müpa, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., március 22. 10:00-13:00, a rendezvényre a belépés díjtalan
Hetedhét táncház – Moldvai táncok és a koboz
Felszabadult hangulat várja a táncolni vágyókat a Hetedhét táncház nemzetiségi témájú foglalkozásain is. A programsorozat állomásain egy-egy tájegységből érkeznek előadók, akik a tánctanítás mellett a környékre jellemző hangszereket és népviseleteket is bemutatják. Ajánlott korosztály: 5-12 év.
Müpa – Üvegterem, 1095 Budapest, Komor Marcell u. 1., március 22. 12:00-13:00, a rendezvényre a belépés díjtalan