
(Fotókredit: TV2/press.tv2.hu via Fotocentral)
Demcsák Zsuzsa a napokban osztott meg egy videót Instagram-oldalán lányáról, akivel egy ruhaszalonban jártak, hogy a tizennyolc éves Tamara kiválaszthassa szalagavatós ruháját. „Mikor történt? Mikor lett ilyen csodálatos nagylány?” – kezdte azt a bejegyzését a műsorvezető, amiben az idő múlásáról és az első mérföldkövekről írt.
Ennek apropóján a Bors kérdezte Demcsák Zsuzsát, hogy mit érez, hogy lánya lassan felnőtté válik. Elmondta, hogy ebben a dologban mondhatni harcedzett, hiszen a fia gyakorlatilag már kirepült. „Igaz, azt az időszakot nagyon nehezen viseltem, de éppen ezért, már tudatosan készülök arra, hogy hamarosan, Tamara is elkezdi az önálló életét. Onnantól pedig az lesz a legfontosabb szülői feladatom, hogy stabil hátországként álljak mindkettőjük mögött, és ott legyek, amikor és ahol kellek” – nyilatkozta a lapnak és hozzátette, hogy eközben a férjével közös életét is építi, hogy ne maradjon túl nagy űr benne, miután átrendeződnek a viszonyok és a prioritások.
A műsorvezetőt arról is kérdezték, mit gondol arról a szülői frázisról, hogy egy anyának vagy apának idővel a gyermeke barátjává kell válnia. „Érdekes kérdés ez, és nem, nem hiszem, hogy egy gyermek és egy szülő között a barátság a végső állomás. Nekem nagyon mély és bensőséges a viszonyom a gyermekeimmel, bármilyen problémával őszintén tudnak hozzám fordulni, mindig ott vagyok, és együtt mindent megoldunk, de azt nem várhatom el, és nem is várom el, hogy azokkal az intim titkokkal például, amiket a barátaikkal osztanak meg, azokkal engem találjanak meg elsőként” – mondta el Demcsák Zsuzsa, aki hozzátette, hogy nem is biztos, hogy mindenre kíváncsi.
A szülői viszony más, mint a baráti, sokkal több rétege van, sokkal több élmény-anyag szövi át. A végtelen és feltétel nélküli bizalomra épül, és a mindent felülíró szeretetre”
– fogalmazott a Borsnak.
A műsorvezető a közelmúltban fiáról is mutatott egy képet közösségi oldalán, amikor születésnapja alkalmából köszöntötte Benedeket.