Forrás: Facebook
Matyi egy budapesti szórakozóhelyen ünnepelt péntek este, szülei pedig hiába várták haza a buliból. Arról, hogy pontosan mi történhetett vele, egymást érik a találgatások, amik rendkívül kártékonyak egy olyan kritikus esetnél, ahol minden perc életbevágóan fontos…
A napok óta eredménytelenül keresett Matyiról azt már az eltűnésekor megtudhatta ország-világ, hogy kiemelkedően teniszezett és egy olasz egyetemre készült, most pedig a magyartanára is közkinccsé tette, miért érezheti magát annyira szerencsésnek mindenki, aki ismerhette az érettségi előtt álló diákot.
„Együtt lehetett vele tanulni… az életet”
„Most, hogy kimondtàk a kimondhatatlan, hadd mondjam én is… ki… volt Mátyás, a mi, sokunk Matyija. Mert mintha mindenki ismernè… de mi, akik találkozhattunk vele, mind őrzünk belőle… kincseket.
“Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.”
Ez az utolsó irodalomból beadott házi dolgozata. Épp egy hete hozta, határidő előtt, még be sem fejeztük az anyagot… a többiek most állnak majd neki… Innentől Kafka Átváltozása is rá emlékeztet örökre” – kezdte igazán szívhezszóló sorait a gimnáziumi tanár.
Elmesélte, hogy Matyi a hátsó padban ült az elmúlt 3,5 évben, ami látszólag passzív hely, alkalmat adva a meghúzódásra… Matyi mégis mindig követte az órákat: „Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ… gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdesben… legyen az biológia, kémia vagy történelem.”
Kiderült az is, hogy Matyinak rendkívül szerethető volt a humora is: „Valahogy olyan szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, hogy sokat lehetett vele együtt nevetni. Nagy kincs ez! A sors legdrámaibb fintora, hogy Matyi sosem volt egyedül. Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul… tanulmányilag, emberileg…”
A magyartanár arra is kitért, hogy szeretett diákjával együtt lehetett tanulni… az életet, de nem csak azt: „A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után… zsebében az olasz egyetemi felvételivel…de már nem tudom. … Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”
Kapcsolódó cikkek
