Család

Eső, erős szél és lehűlés várható a hétvégén

A hőmérséklet is jelentősen visszaesik.
2024. Szeptember 13.

Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Péntek reggel keleten, északkeleten is megnövekszik a felhőzet, majd nagyrészt erősen felhős, borult idő várható országszerte kiadós esővel, záporral, keleten zivatar is kialakulhat, majd délutántól délnyugat felől szakadozik a felhőzet és szűnik a csapadék. Az északnyugati szelet főleg a nyugati, valamint a középső országrészben erős, helyenként a Kisalföldön viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország keleti felén 18-28 Celsius-fok, míg nyugaton csupán 9-17 Celsius-fok között alakul.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Nappal kisebb mennyiségű csapadék valószínű az ország nagy részén, majd estétől ismét kiadós eső érkezik északnyugat, nyugat felől. A Dunántúlon az északnyugati, nyugati szél megerősödik, késő délutántól sokfelé viharossá fokozódik, míg keleten csak időnként élénkül meg a délnyugati, déli szél. A minimum-hőmérséklet általában 5-11 Celsius-fok között alakul ezen a napon, a maximum pedig 10-17 Celsius-fok között várható.

A hét utolsó napján jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Vasárnap éjjel és délelőtt kiadós eső várható az ország nagy részén, majd délutántól csökken a csapadék intenzitása és területi kiterjedése. Az északnyugati szél a Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódik, máshol a délkeleti, majd északkeleti szelet kísérik időnként erős lökések. A minimum-hőmérséklet általában 6-11 Celsius-fok között alakul, míg a csúcsérték jellemzően 11-16 Celsius-fok, északkeleten 17-19 Celsius-fok között várható.

Forrás: MTI