Kép: Getty Images
Az év végi ajándékozás világszerte sok helyen bevett szokás, de az elterjedtsége, formája és mértéke jelentősen eltér kultúránként. Magyarországon nagy hagyománya van, annak hogy év végén (és olykor karácsony táján is) ajándékot kapnak a tanárok, de nincs egységes bevett gyakorlat: ki adja, mit ad és miért. Van, ahol az osztályközösség ad közösen virágot és valamilyen apróságot az osztálypénzből, máshol teljesen egyénileg adnak a családok, már, aki ad. Abban sincs közös nevező, hogy ez egy szokás, azért adunk, mert így illik, vagy jutalom és annak adunk, akinek a munkájával elégedettek vagyunk, esetleg hálánk jeléül. A gesztus számít vagy az érték? Ez egy bújtatott támogatása a tanároknak?
Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban például csokoládét, bort, ajándékkártyát, apró tárgyakat és virágot szokás adni, a hangsúly a gesztuson van. Franciaországban a kézzel készített ajándék, apró édesség a jellemző és különösen az óvodákban és az iskolák alsó tagozatán szokás adni. Németországban hivatalosan az állami iskolákban kerülni kell az értékes ajándékokat, de azért szokás adni valami apróságot, olyasmiket, amiket az amerikaiak, angolok is adnak. Japánban egész más a helyzet: nem szokás adni, sőt, nem is elfogadott. A tanári hivatás tisztelete nagyon erős, írásos köszönettel szokás kifejezni a megbecsülést.
Mindenkinek adunk, mert így szokás
A mi iskolánkban hagyomány, hogy év végén minden tanár kap ajándékot az osztálytól. Nem az osztálypénzből fedezzük, hanem ki-ki pénztárcájától és elképzelésétől függően egy külön erre a célra való számlaszámra utal valamekkora összeget. Ebből vásárlási utalványokat adunk a szaktanároknak, az osztálytanítónak pedig még egy kisebb szimbolikus ajándékra is futja. Persze ehhez az is kell, hogy minden évben legyen 2-3 szülő, akik megszervezik, megveszik és lebonyolítják az ajándékozást az év végi hajrában. Emellett egy bőségkosarat is adunk az osztálytanítónak, minden család az tesz bele, amit csak gondol: házi lekvárt, gyertyát, édességet, naptárt, kozmetikumot. Hogy mit is jelképezünk ezzel, a szerintem igen gazdag ajándékozással, azt még soha nem tisztáztuk. Vajon a hálánkat? A köszönetünket? Ez egyfajta jutalmazás? Azért csináljuk így, mert így szokás és valószínűleg egyetlen szülő sem akar rosszfej lenni és megkérdőjelezni az ajándékok létjogosultságát. Személy szerint úgy gondolom, hogy kicsit túlzásba esünk, a közösség nevében egyetlen szimbolikus, de igazán személyes ajándék hozzám közelebb állna vagy egy bőségkosár, néhány kedves írásos sorral. De nem akarok az a szülő lenni, aki húzza a száját vagy aki szűkmarkú, így elfogadom a közösség igényét. És hálás vagyok azoknak a szülőtársaimnak, akik minden évben elképesztő kreatívak és bődületes energiákat megmozgatva szeretnének valami szépet és hasznosat adni a gyerekeink tanárainak. Amikor látom a tanár örömét és néhány nap múlva megérkezik a hálás és megható köszönő emailje, akkor végül mindig úgy gondolom, hogy jól van ez így, örülök, hogy ilyen formában ajándékozzuk meg őt.
Ti mondtátok: “Aki kedves a szívünknek, annak virágot viszünk”
Megkérdeztünk titeket, a Gyerekszoba olvasóit is, adtok-e ajándékot, virágot vagy nálatok nem szokás. Az év végi hajrában is megtiszteltetek azzal, hogy válaszoltatok nekünk, ezekből pedig az a kép bontakozik ki, hogy érzelmi alapon dől el, ki kap és ki nem kap ajándékot év végén. Ahogy Zsófia fogalmazott: “Aki kedves a szívünknek, annak virágot viszünk”. Ebből az is kiderül, hogy egyénileg és nem közösségi szinten ajándékoznak Zsófiáéknál. Rita szűkszavúan csak annyit írt: “Van, akinek igen…” – a három pontból arra következtetünk, hogy szintén jutalomként ad, ha ad. Ildiéknél azonban a közösség ajándékoz: “Közösen az osztály részéről az oszinak és a délutános tancinak, nekik valami ajándékot is adunk…a többieknek aki akar”. Hasonlóan alakul Anitáéknál is: “Az osztályfőnök és a napközis tanár néni virágot kap a többiek valami csokit”. Orsolya is virágot szokott vinni, ám volt, aki egy határozott nem-et írt a kérdésre, más pedig – némi keserűséggel – megjegyezte, hogy “jó a fizetés, vegyenek maguknak”.
Tavaly a pedagógus naphoz közeledve tettünk fel az olvasóknak hasonló kérdést, akkor egyikük így válaszolt:
Igen, mert abszolút megérdemlik! Nem az a lényeg, hogy egy sokadik dísztárgy legyen, vagy hogy mennyibe kerül, hanem hogy tudassuk velük: hálával gondolunk rájuk, amiért terelgetik gyermekeinket!
Klára pedig ezt írta akkor: “Jólesik olvasni a kommenteket, mint nyugdíjas tanító. Bárcsak a munkáltató is így gondolná!”
Egy biztos, ha a gyerekünk örömmel jár iskolába, akkor egy kedves gesztus, egy szál virág vagy a tanár kedvenc csokija biztosan örömöt okoz majd számára.
Kapcsolódó cikkek
