Család

Ezekre is érdemes figyelni nyáron kontaktlencséseknek

Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés.
2024. Július 16.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Jóval többen keresik fel a szemorvosukat nyáron a kontaktlencse túlhordása, valamint a nem megfelelő tisztítása és tárolása miatt kialakult betegségek kapcsán, mint a téli hónapokban – írja közleményében a Semmelweis Egyetem.

Leggyakrabban bakteriális fertőzés és szaruhártya-gyulladás tüneteivel fordulnak orvoshoz ilyenkor a páciensek, de ha ehhez szemfelszíni sérülés is párosul, akkor akár végleges látásromlás is előfordulhat, amely az esetek egy-három százalékát teszi ki – mondta dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója. A nyári melegben a baktériumok könnyebben szaporodnak, így a fertőzésveszély is magasabb.

A túl hosszú ideig – 10-12 órán túl – hordott kontaktlencse csökkenti a szaruhártya oxigénellátását, amely nagyban hozzájárul a fertőzések kialakulásához, ezért minden alkalommal időben el kell távolítani a lencsét, abban aludni pedig szigorúan tilos. Ilyenkor a szemünk felszínét borító könnyfilm-réteg nem tud megújulni, hiszen nem pislogunk, így a szem öntisztító folyamata leáll. Abban az esetben is komoly szemkárosodás alakulhat ki, ha a lencse meggyűrődik vagy megsérti a szemfelszínt, mert a szaruhártya felszínén ilyenkor hámsérülés keletkezik.

„A baktériumok elszaporodása gyulladást okoz, következtében úgynevezett tartós homály (homályos látás) is kialakulhat, amely maradandó károsodást eredményezhet” – mondta az igazgató. Hozzátette: ha nem sikerül megállítani a folyamatot, a gyulladás a szaruhártya mélyebb rétegeit is érinteni fogja és a legvastagabb, úgynevezett stróma részen hegek alakulnak ki, ami befolyásolja a látást, amely csak műtéti úton, esetenként szaruhártya-átültetéssel gyógyítható.

A kontaktlencsét viselők általában később veszik észre a panaszokat, azonban ha égő fájdalom, pirosság, viszketés, könnyezés, szemfájdalom, látásélesség-csökkenés alakul ki, a lencsét nem szabad visszatenni, a tünetek jelentkezésekor pedig minél hamarabb orvoshoz kell fordulni. „Kezdeti stádiumban a betegek nagy részénél elegendő az antibiotikum kezelés szemcseppel kiegészítve, azonban a teljes gyógyulás így is több hétig eltarthat” – emelte ki a szakember. Megjegyezte: a higiéniás szabályok betartásával és a lencsék elővigyázatos be-, kihelyezésével elkerülhetők a komolyabb problémák.

 

Ezekre érdemes figyelni kontaktlencséseknek

  • 8-10 óránál tovább ne viseljünk kontaktlencsét!
  • Az előírásoknak megfelelő módon tisztítsuk a lencsét és a tároló dobozt!
  • Minden esetben kontaktlencse-ápoló folyadékot és ne csapvizet használjunk a lencse tárolásához!
  • Mindig mossunk kezet a használata előtt!
  • Csak ép, sérülésmentes lencsét viseljünk!
  • Inkább napi és ne tartós lencsét használjunk!
  • Ne aludjunk a kontaktlencsével!
  • Már enyhe panaszokkal is forduljunk orvoshoz!
  • Úszáshoz hordjunk dioptriás úszószemüveget kontaktlencse helyett. Ne tegyük be a fejünket a vízbe annak érdekében, hogy a szembe ne kerülhessen víz!