Gáspár Kata: Nagy szervezést igényel, hogy együtt legyen a család

Sok kisgyerek szeretne állatorvos lenni. Neked mikor jött az ötlet?

Úgy hatéves lehettem, anya éppen készült a színházba, vitt volna magával engem is. Öt óra lehetett, fél hatra kellett bent lennie. De én nem voltam sehol, keresett, kiabált utánam. Aztán egyszer csak megjelentem kócosan, piszkosan, mezítláb, egy kisebb falkányi kutyával. Nem volt nálam étel, nem emiatt csatlakoztak hozzám, egyszerűen csak összeszedtem őket, főleg a szomszédokét.

Nem volt kutyátok?

De volt. Kutya, macska, hörcsög, tengerimalac, halak. A szomszédban lakó Szombathy Gyulának pedig tacskója volt, és másik szomszédomnak, Hédi néninek is. Ma már én is tacskós vagyok, Terka és Panni a kutyáim neve. Amúgy egészen addig akartam állatorvos lenni, míg fel nem fogtam, hogy olyan harmincöt éves koromra lehet csak saját rendelőm. Aztán a halak miatt tengerbiológusnak készültem, de ők meg sokat vannak távol a családjuktól, így erről is letettem. A pszichológia is érdekelt, mert szívesen ismerkedek, beszélgetek, foglalkoztatnak az emberek, de a sors úgy hozta, hogy színésznő lettem.

Bátyád, Gergő pedig zenész. Milyen a kapcsolatotok?

Igen, ő Péterfy Bori zenekarában dobol. Hat és fél évvel idősebb nálam, nemigen tudott mit kezdeni velem gyerekként. De szép gyerekkorunk volt, sokat játszottak velünk a szüleink, de sokat dolgoztak is, olyankor a nagyszülők vigyáztak ránk. Gergővel ma szorosabb a kapcsolatom, közel lakunk egymáshoz, de nem tudunk annyit találkozni, mint szeretnénk, mindkettőnknek megvan a maga hektikus élete, munkája.
Nagy szervezést igényel, hogy együtt legyen a család, de ezt anya valahogy mindig megoldja. Innen is köszönöm neki ezt, és azt a sok finomságot, amellyel ilyenkor vár minket.

Fotó: fotocentral

Soha nem bántad meg, hogy a színművészetet választottad?

Talán az elején, amikor négyszer sem vettek fel a Színművészetire, de akkor is csak hullámzóan tört rám az érzés. Szerencsém volt, mert a Nemzeti Színház stúdiósaként korán lehetőséget kaptam a Tartuffe-ben. Mariane szerepét vettem át, s olyanokkal játszhattam többek közt, mint Stohl András, Udvaros Dorottya, Hevér Gábor. A darabot Alföldi Róbert rendezte, aki később, amikor a Nemzeti Színház direktora lett, leszerződtetett oda.

Sokat hallani manapság, hogy a pályakezdő, de még a pályán tíz-tizenöt éve lévő színészek is másodállást vállalnak, hogy megélhessenek.

Ez így van, ezt én is megtapasztaltam sajnos. Előfordult olyan nyár, amikor nem volt fizetésem, mert ugye zárva vannak a színházak… Így elmentem a Művész moziba takarítani, jegyszedőnek, dekoráltam is. Jól éreztem ott magam, és nem szégyellem egy percig sem, nekem soha nem volt büdös a munka. Ez jellemző a családomra. Elég talpraesettek vagyunk, ritkán hívunk szakembert, mindent magunk csinálunk, szerelünk, festünk. Amúgy nagyon szerettem volna virágkötőként is dolgozni, de csak gyakorlattal vettek volna fel, az meg nem volt.

Helyette filmezel, játszol és sokat szinkronizálsz. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Éppen az, amelyiket csinálom. Mindegyikben megtalálom a szépet, a kihívást, az izgalmat. Mániákusan szeretem a szakmámat még akkor is, ha egy nap hat helyre rohanok próbálni, szinkronizálni, játszani. Szabadúszóként nincs fix bevételem. Egyik hónap jobb, a másik kevésbé. Azt folyamatosan észben tartom, és amikor jobb, akkor félreteszek, gyűjtögetek, mert soha nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ezt tapasztalatból mondom. A „200 első randi” című sorozat után, melyben én alakítottam a főszereplőt, Lucát, évekig nem hívtak filmezni. Aztán megkaptam Reni szerepét „A renitens” című sorozatban.

Fotó: fotocentral

Mikor tudsz pihenni?

Amikor hazamegyek anyához egy hétvégére, és hagyom magam kényeztetni. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, társasjátékozunk. Legutóbb januárban volt ilyen, aztán húsvétkor, mert minden hétvégén játszottam. De ez nem panasz, sőt inkább öröm, végül is ezért dolgoztam, és mára beérett a munkám.

A barátaidra van időd?

Rájuk mindig, akármilyen fáradtan érek is haza, mennek az üzenetváltások: ki hogy van, mit csinált, mi történt vele… És külön öröm, ha vendégül láthatom őket. Olyankor elindítom a zenét, és végigtáncolom a lakást a felmosófával meg a porszívóval (amúgy is imádok takarítani). Aztán bevásárolok, és főzök valamit. Mindig annyi adagot, ahányan vagyunk, szerintem lehet, és kell is egy személyre, kettőre vagy háromra főzni. Ha mégis marad étel, azt elajándékozom, akkor is, ha elutazom egy hétre, és tudom, hogy lejárnak a hűtőben lévő termékek.

Kinek ajándékozod el?

Beleteszem egy dobozba, alufóliát teszek rá, és – ez fontos – ráírom, hogy tegnapi, majd kiteszem a környéken egy kerítésre, padra, ahol tudom, hogy a rászorulók megtalálják. Ugyanígy teszek a ruháimmal is, az olyanokkal természetesen, amelyeket még lehet hordani.

Egyszer azt mondtad, te „világoszöld vagy” a környezetvédelemben. Ez mit jelent?

Azt, hogy mosogatógépet, vegyszermentes tisztítószereket, kozmetikumokat, kenős dezodort használok. Kulacsot, bevásárlótáskát, a városban lebomló kutyapiszokgyűjtő zsákot viszek magammal, visszaviszem a kiürült kávékapszulát. Mindent el lehet kezdeni kicsiben, részemről ezt így tudom képviselni. Nem szeretem az erőszakot, abban hiszek, hogy ha a környezetvédelem terén is csak annyit tesszük, ami az életmódunkkal összeegyeztethető, máris léptünk egyet előre. És ha mindez beépül a mindennapjainkba, akkor természetessé válik. Nem ítélek el senkit, aki nem így tesz, és tudom, több pénzbe is kerül. De vannak akciók, nagyobb kiszerelésben is lehet kapni egy-egy biomosószert. Aztán ott vannak a kuponok, azokkal is lehet előre gondolkodni. De fontos nekem az állatvédelem is, nemrégiben csatlakoztam a „Ketrecmentes Összefogás” nevű szervezethez. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy azokat a tojásokat vásárolják meg az emberek, melyekre nullával, esetleg egyessel kezdődő számsort nyomtatnak. Ha nullás a jelzés, akkor a tyúkok szabadon, kiváló tartásban, jól táplálva élnek. És ahogyan a számok nőnek, annál sanyarúbb körülmények között, ketrecben, összezárva, egy életen át napfényt nem látva, szinte állatkínzó körülmények között tartják a tyúkokat. Ezen szeretnénk változtatni, és mindenkit arra kérek, nézzék meg a tojásokon lévő számsor elejét, és ennek tudatában vásároljanak!

Az interjú eredeti formájában a Szimpatika magazinban jelent meg. Ugyanitt olvashatsz az anyajegyszűrésről és a babanév-trendekről is. Keresd a lapot a Szimpatika gyógyszertárakban!

Kapcsolódó cikkek

Család Ezek voltak Kapu Tibor utolsó szavai az édesanyjához

Család Ha ezek a nehézségeid vannak, te is diszfunkcionális családban nőttél fel

Család Szuper ajándékötletek apák napjára

Család Anyatörténetek: „Kapod a sorsodat, és kapod hozzá az erőt”