Család

Gyerekeiről mesélt Kautzky Armand, és fotókat is mutatott róluk

A színésznek két egyetemista gyermeke van: Krisztián és Lucia.
2023. Október 03.
(Fotó: Olajos Piroska)

Kautzky Armand mindkét gyermeke felnőtt ember, akik nem léptek híres édesapjuk nyomdokaiba. A saját álmaikat valósítják meg, amiért a színész nagyon büszke rájuk, írja az nlc.hu. A színész a Mokka vendége volt, ahol örömmel beszélt két gyermekéről.

„A fiam államtudományi szakra jár, a diplomácia, politológia, történelem érdekli. Sokat tanulok tőle, reggeltől estig ezzel foglalkozik, ő magyarázza el sokszor nekem, mi zajlik a világban. A kislányom még mindig egy útkereső, egyelőre a turizmus-vendéglátás mellett tette le a voksát, nem igazán érdekli még úgy semmi, vagy talán túl sok minden” – mesélte a műsorban az édesapa, aki arról is beszélt, hogy mennyire félti gyerekeit a nagyvilágtól.

„Nem a szakmától féltem őket jobban, hanem az élettől. Azok a nagy félelmeim, amikor bemennek az éjszakába szombat este, és akkor azt mondom, úristen, mi lesz most? Én félnék ebben a közegben, mert máshoz vagyok szocializálódva. Mindig mondom, hogy óvatosnak kell lenni, vigyázzanak magukra. Itt nagyon komoly a generációs probléma, én éjfélkor ledőlök, ők meg akkor indulnak bulizni…” – mondta el a színész, aki közös fotókat is mutatott fiával és lányával a beszélgetés alatt.

A műsorvezetők kérdésére a színész beszélt arról is, hogy gyermekei mennyire önállóak, és felelősséget vállalnak a döntéseikért. Hozzátette, hogy szerinte meg kell tapasztalni a jó és rossz döntéseket is. „Ha baj van, természetesen mindig ott vagyok a háttérben, mindenféle szempontból, bankkártyával is, érzelmileg is, de ez már az ő életük” – mondta.

A Mokka adásrészletét itt lehet megnézni: