Család

Gyerekkori fotót osztott meg fiáról Will Smith – így köszöntötte Jadent

A színésznek három gyermeke van, akik közül a 27 éves Jaden ünnepelte most születésnapját.
2025. Július 09.
will smith

(Fotó: Kevin Mazur/Getty Images for The Recording Academy)

Gyerekkori közös fényképet és videót is osztott meg fiáról Will Smith, Jaden 27. születésnapja alkalmából. A fényképen a még kisgyerek Jaden ül a karján, kezében egy mikrofonnal, Smith pedig nevet. A videón pedig csak a kisgyerek Jaden látható, ahogy bukfencezik, és hozzá van vágva egy jelent az ő szereplésével készült Karate Kidből is. A galéria végén pedig egy fénykép van Will Smith idei Capital’s Summertime Ball fesztiválos fellépéséről, ahol Jaden is csatlakozott édesapjához a színpadon.

„Boldog szülinapot, J-Diggy. A trükkjeid évről évre jobbak” – írta a poszthoz Smith.

 

Jaden mellett a színésznek két gyermeke van. 24 éves lányának, Willow-nak és Jaden-nek is Jada Pinkett Smith az édesanyja. Első feleségével, Sheree Zampino-val pedig egy fiuk van, a 32 éves Willard Carroll “Trey” Smith III.

Ahogy arról korábban írtunk, Will Smith és Jaden Smith közösen is szerepeltek már filmben: a 2006-os A boldogság nyomában című filmben édesapja karakterének kisfiát alakította a vásznon Jaden, és a 2013-ban megjelent A Föld után című filmben is apa-fia párost játszottak. Ebben a cikkben több olyan híres szülő-gyerek párosról olvashatsz, akik szerepeltek már együtt filmben.

(via people.com)