Család

Hétvégi időjárás: esős, szeles idő várható szeptember utolsó hétvégéjén

A hőmérséklet is visszaesik.
2024. Szeptember 26.

Esős, szeles őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén és a hőmérséklet is visszaesik, vasárnap már csak 12-18 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható a délutáni órákban – írja a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az MTI.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Pénteken az ország legnagyobb részén napos idő várható kevés felhővel, csapadék nélkül, ugyanakkor a Dunántúl északnyugati részein és az északi határ mentén több lesz a felhő, és ott elszórtan eső, zápor, északnyugaton néhol zivatar is előfordulhat. A délnyugati, déli szél az utóbbi országrészek kivételével élénk, olykor erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25-31 Celsius-fok között várható aznap, de az északnyugati, északi határ mentén csak 19-24 Celsius-fok lesz.

Szombaton hajnalban az északkeleti tájakon pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, napos periódusok pedig délelőtt inkább délkeleten, délután északnyugaton lehetnek. Északnyugaton néhol, másutt sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakul, a déli és a keleti országrészben akár nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat a hétvége első napján. Mindenütt északnyugatira, északira fordul a szél, és sokfelé megerősödik – zivatar környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A minimum általában 13-19 Celsius-fok között alakul, délután többnyire 16-23 Celsius-fok, míg délkeleten, keleten 24-27 Celsius-fok várható.

A hét utolsó napján erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nyugat felől csökken, gomolyosodik a felhőzet. Vasárnap a Dunántúlon több órára kisüt a nap, máshol még estig is maradhatnak erősen felhős területek. Északnyugaton, nyugaton néhol, máshol több helyen számítani kell esőre, záporra, majd a nap második felében országszerte csökken a csapadékhajlam. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9-14 Celsius-fok, délután pedig 12-18 Celsius-fok valószínű.

Forrás: MTI