Család

Hétvégi időjárás: kezdetben még meleg és napsütés, majd felhősebb, esősebb idő jöhet

Szombat éjszakától egyre többfelé esőre, záporra és zivatarra is számíthatunk.
2025. Július 24.

Pénteken és szombaton napközben még meleg időre és sok napsütésre, szombat éjszakától azonban egyre többfelé esőre, záporra és zivatarra, valamint lehűlésre számíthatunk a hétvégén — derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

nyári felhők

(Kép forrása: Getty Images)

Pénteken a gomoly- és több fátyolfelhő mellett általában sok napsütésre lehet számítani. Napközben csapadék még nem valószínű, majd főként késő délutántól nyugat felől növekszik a záporok, zivatarok előfordulási esélye. Aznap a nyugati, északnyugati szél főként Magyarország keleti felén élénkül meg, zivatarok környezetében pedig erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 30 és 38 Celsius-fok között alakul.

Vasárnap már kevesebb napsütésre, felhősebb égre van kilátás

Szombaton a fátyol- és az egyre erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett sok — a szaharai por által szűrt — napsütésre számíthatunk majd. Éjszaka az ország északnyugati felén tovább nő a csapadékhajlam: ott eső, zápor, zivatar is előfordulhat. A csapadéktömb elvonultával, délután elszórtan alakulhatnak ki záporos, zivataros csapadékgócok aznap. A kezdetben északias szél, délire, délnyugatira fordul, megélénkül, helyenként erős lesz — a zivatarokat viszont viharos széllökések is kísérhetik. A hőmérséklet szombat hajnalban 16 és 23 Celsius-fok között, míg délután nyugaton 27 Celsius-fok, délkeleten pedig 39 Celsius-fok közelében alakulhat.

Döntően erősen felhős égre, kevesebb napsütésre van kilátás a hét utolsó napján, késő délutántól, estétől csökkenhet a felhőzet. Sokfelé várható — akár ismétlődő jelleggel — eső, zápor, zivatar, sőt heves zivatar is kialakulhat. A jellemzően északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, zivatarok környékén viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet vasárnap hajnalban 16, 23 Celsius-fok, délután pedig általában 23 és 26 Celsius-fok között valószínű — a tartósan csapadékos vidékeken ennél hűvösebb, míg délkeleten melegebb lesz.

Forrás: MTI