Család

Hétvégi időjárás: Pénteken és vasárnap napos, szombaton felhős idő várható

Pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 Celsius-fok között alakul.
2024. Július 18.

Pénteken és vasárnap napos, meleg idő lesz, de szombaton előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is felhős idő várható, néhol esővel – írja a HungaroMet Zrt. csütörtöki előrejelzése alapján az MTI.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Pénteken általában napos időre számíthatunk, helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, estétől pedig nyugat felől felhősödés kezdődik, záporok, zivatarok csak kevés helyen, nagyobb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szelet több helyen kísérik élénk, néhol erős lökések, zivatarok idején viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 Celsius-fok között alakul.

Szombaton délelőtt inkább csak a Dunántúlon, később a középső tájakon is erősen megnövekszik a felhőzet, és többnyire közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Reggel a Nyugat-Dunántúlon, később keletebbre is várható zápor, zivatar, nyugaton néhol eső is. Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban általában 16 és 22 Celsius-fok között lesz, a hidegre hajlamos helyeken valószínű ennél pár fokkal hidegebb. A csúcshőmérséklet többnyire 28 és 34 Celsius-fok között várható, de a tartósabban felhős, csapadékos nyugati tájakon 25-27 Celsius-fok lehet.

A hét utolsó napján többnyire napos idő valószínű, de a keleti tájakon erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, elsősorban ott fordulhat elő zápor, zivatar. Vasárnap mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 13 és 21 Celsius-fok, míg délután 29 és 35 Celsius-fok között várható.

Forrás: MTI