Pénteken még többfelé lehet eső, majd szombattól visszatér a napos-gomolyfelhős idő élénk, olykor erős széllel és 20-25 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

(Kép forrása: Getty Images)
Pénteken reggel még főként az ország északnyugati, északi felén fordul elő zápor, zivatar, majd a csapadék súlypontja délkelet felé tevődik, és délutántól északnyugat felől csökken a csapadékhajlam. A felhőzet továbbhalad délkelet felé, estére már inkább csak az ország keleti felén fordulhatnak elő borongós területek, míg másutt északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19-25 Celsius-fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon, míg melegebb a Viharsarokban lehet.
A hétvége már napsütéses lehet
Szombatra virradóra keleten is csökken a felhőzet – napközben gomolyfelhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 10-16 Celsius-fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos vidékeken ennél hűvösebb lesz, míg délután 20-25 Celsius-fok várható.
A hét utolsó napján gomolyfelhős, napos időre kell készülni, északkeleten – illetve esetleg délnyugaton – néhol zápor, zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. Vasárnap minimum jobbára 9-15 Celsius-fok között várható, azonban a hidegre hajlamos tájakon ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak, míg a maximum 19-24 Celsius-fok között alakul.
Forrás: MTI