A paradicsom– és paprikapalánta nevelésének sikere elsősorban nem a talajon, az öntözésen és a fényviszonyokon múlik, hanem az időzítésen – írja az nlc Kaló István, a kertpercek.hu szakértőjének írása alapján.

(Kép forrása: Getty Images)
Érthető, ha megörülve az első erősebb napsütésnek február végén, máris legszívesebben elvetnénk a zöldségmagokat, a mielőbbi termés reményében. Viszont a túl korai vetés általában nem jó döntés.
„Január végén, február elején Magyarországon még egyszerűen nincs elég fény. Hiába meleg a lakás, hiába csíráznak ki a magok, a növények az első hetekben eldöntik, milyen „alkatúak” lesznek” – írja a szakember, aki szerint, ha kevés a fény, a palánták megnyúltak lesznek és vékony szárat fognak nevelni, és hajlamosabbak lesznek a betegségekre, gyakran pedig lassabban indulnak fejlődésnek a kertben. A palántánál nem az az elsődleges cél, hogy nagyra nőjön, hanem hogy arányos, erős és alkalmazkodóképes legyen.
Így lehet kiszámolni, mikor vessük a magokat
A vetésnek nincs egy konkrét jó időpontja, hanem azt a módszert érdemes követni, hogy a kiültetésükhöz képest számolunk vissza annyit, hogy nagyjából mennyi idő alatt nő meg akkorára, hogy kiültethessük. A paradicsom és a paprika pedig melegkedvelő növények – így sem a fagyot, sem a hideg talajt nem viselik jól.
Mikor célszerű kiültetni a paradicsomot és a paprikát?
A paradicsompalánták kiültetésének optimális ideje április vége és május eleje között van, míg a paprikapalántákat inkább május közepén érdemes, amikor már biztosan felmelegedett a talaj is. A legelterjedtebb szokás a fagyosszentek után, vagyis legkorábban május 15-én kiültetni a palántákat – természetesen az időjárástól függően.
Tehát ettől az időponttól érdemes visszaszámolni. A paradicsomnál érdemes tudni, hogy a vetéstől számítva általában 6-8 hetet követően ültethető ki – ha a magvetés március eleje és közepe között van, május elejére nőnek ekkorára a palánták.
A paprika magvetését viszont február közepe és vége felé érdemes időzíteni – a növény csírázása lassú, a magok csak 10-21 nap után bújnak elő. A kiültetésével azt érdemes megvárni, hogy az éjszakai hőmérséklet tartósan 10 °C fölött maradjon és a talaj is felmelegedjen, ami nagyjából május közepén van.
Hogy milyen gyakori hibákat szoktak elkövetni a palántanevelés és az ültetés során, arról bővebben olvashatsz a cikkben.