A félelem az idegenektől, járjon bármilyen intenzív reakciókkal is, teljesen normális része a gyerekek fejlődésének: alapvetően csak azt jelzi, hogy elkezdtek mélyen kötődni azokhoz az emberekhez, akiket alaposabban ismernek – vagyis leginkább a szüleikhez, testvéreikhez, rokonaikhoz.
A korai életszakaszban tapasztalni lehet, hogy egyértelműen ezeket az ismerős embereket részesítik előnyben, ami azzal jár, hogy sírással, elbújással, jól érzékelhető félelemmel vagy passzívvá válással reagálhatnak mások jelenlétére. A reakciók kialakulhatnak fokozatosan vagy – legkorábban 7-10 hónapos kor táján, de inkább egyéves kor fölött – teljesen váratlanul is, és bár sok gyerekre jellemzőek, nem érintenek mindenkit.Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!
Megeshet, hogy csak bizonyos fajta ismeretlen arcokra reagálnak így a gyerekek (például szakállas férfiakra, hangosan beszélő emberekre), de lehet, hogy a családtagokon kívül lényegében mindenki másra. A folyamat ráadásul még azoknál a babáknál is megfigyelhető, akik például már néhány hónaposan bölcsibe kerülnek: ott is a megszokott gondozó társaságához ragaszkodnak, vagyis ha valamilyen okból új ember vigyáz rájuk, akkor ugyanezeket a reakciókat produkálhatják.
A legtöbb gyereknél nagyjából két-, két és fél éves kor táján, a tapasztalatok bővülésével (vagyis azzal, hogy megtanulják, hogy ilyen esetekben nincsenek veszélyben) magától elmúlik ez a félelem, de akkor sincs baj, ha némiképp tovább tart ennél. Ráadásul vannak egyszerű és természetes lépések, amelyekkel segíthetünk számukra könnyebbé tenni a folyamatot.
Türelem és bizalom
Igyekezzünk például lehetőséget teremteni a gyerekeknek, hogy minél több új emberrel találkozhassanak, amikor biztonságban érzik magukat (vagyis amikor velünk vagy pláne a karjainkban vannak, illetve persze főleg otthon). Ne erőltessük a közeledést, ha valakitől látványosan megijed a gyerek! Várjuk meg, míg megnyugszik, és akkor próbálkozzunk esetleg újra: például úgy, hogy bevonjuk az idegent is a játékba. Az átmeneti tárgyak (a gyerek kedvencei, amelyek mindig megnyugtatják) nagyon fontosak ebben az esetben is: új emberekkel, új szituációkkal való ismerkedés idején mindenképp legyenek a közelében. Ne vegyük a gyerek félelmét félvállról, és ne szidjuk meg érte, hanem inkább legyünk türelmesek vele, és mindenképp nyugtassuk meg – és ha tehetjük, azután is maradjunk a közelében, hogy lenyugodtak a kedélyek.Mindig jelezzük, mondjuk neki, ha épp elmegyünk, és más ember gondjaira bízzuk, és jelezzük azt is hangsúlyosan, ha hazajöttünk, hogy össze tudja kötni a kettőt, és megbízzon bennünk, hogy nem tűnünk el örökre. Ha már idősebb, magyarázzuk el, hogy ki lesz az új ember, akit megismer (például új gondozó vagy bébiszitter), és nyugtassuk meg azzal is, hogy megmondjuk, hamarosan visszatérünk. Legyünk ott, amikor először találkozik az új emberrel! Ha pedig idegenek társaságába megyünk, mutassunk a gyereknek pozitív példát: üdvözöljük mi is bizalommal, barátságosan az új arcokat, tartsunk fent szemkontaktust, beszéljünk természetes, nyugodt hangon, mert ebből tanulnak a legtöbbet.
Ő az első
Mindezeken túl nyugtassuk meg azért azt a felnőtt személyt is, aki a heves reakciót kiváltotta a gyerekből, hogy nem az ő viselkedése vagy bármi egyéb “hibája” tehet róla, hanem egyszerűen csak épp ebben a fejlődési szakaszában jár a gyerek, ami ilyesmivel is együtt jár. De elsőként mindig a gyerek megnyugtatása legyen a cél: ne engedjük hosszan sírni, ha láthatóan megijedt valakitől!Ha pedig jóval a második születésnapja után sem látszik csillapodni ez a félelem, akkor érdemes a gyerek önállóságát erősíteni, ami általában jó hatással van az idegenekkel alakuló kapcsolataira is. Ritkább esetben a félelem rendkívüli mértéket is ölthet, és megesik, hogy állandósuló szorongássá alakul: ebben az esetben ne habozzunk felkeresni egy szakembert.
Nyitókép: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
