Család

Ingyenes lehet a tömegközlekedés az országban a 14 éven aluliaknak

Lázár János építési és közlekedési miniszter beszélt erről egy klubrendezvényen.
2023. November 28.
(Kép forrása: Getty Images)

Teljes egészében ingyenessé tennék Magyarországon a 14 év alattiak utazását tömegközlekedéssel – beszélt erről Lázár János egy hétfő esti klubrendezvényen, amiről a Világgazdaság számolt be.

Az építési és közlekedési miniszter arra nem tért ki, hogy a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedése kapcsán megszületett-e már a kormánydöntés, a szövegkörnyezetből inkább úgy tűnt, hogy ez egy reális, komolyan vehető szándék – írja a lap, és hozzáteszik, hogy konkrét dátumot sem említett a miniszter.

Lázár János a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara hétfői exkluzív Nagyvállalati Klubjában tartott előadást, ennek során tett említést erről a tervről.

A fővárosban a 14 éven aluliak jelenleg is ingyenesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést – ezt 2021 szeptember elején vezették be. Az ingyenes utazásra a BKK járatain jogosult minden 14 éven alatti, tanulói jogviszonnyal rendelkező, érvényes magyar diákigazolvánnyal rendelkező diák. A kedvezményt a tanulói jogviszonnyal rendelkező gyermekek, fiatalok annak a tanévnek az utolsó napjáig vehetik igénybe, amelyben a 14. életévüket betöltik.

A díjmentes utazásukra Budapest közigazgatási határán belül a BKK járatain, a környéki buszokon (Budapest közigazgatási határáig), valamint a HÉV-vonalakon (Budapest közigazgatási határáig), tételesen az 1-299 és a 900-999 jelzésű autóbuszon, a H5-ös, a H6-os, a H7-es, a H8-as, a H9-es HÉV-en, az M1-es, az M2-es, az M3-as és az M4-es metróvonalon, továbbá a D14-es hajójáraton van lehetőség. Nem vonatkozik az ingyenes utazás a VOLÁNBUSZ és a MÁV-START azon elővárosi járataira, amelyeken a Budapest-bérleteket elfogadják.