Család

Jön az újabb vihar

Kedden folytatódik a viharos időjárás: érkeznek a záporok, zivatarok, viharos szél, jégeső is lehet.
2025. Július 08.
vihar

Illusztráció: Getty

Kedden délnyugat, nyugat felől egyre intenzívebbé válik a felhőképződés, de legalább néhány órás napsütés lesz az ország döntő részén. Több hullámban várhatóak zivatarok viharos  széllökéssel, lokálisan jelentős mennyiségű csapadékkal, jégesővel – írja a Kiderül. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, míg zivatarok környezetében viharos lökések, akár károkozó szélrohamok is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok fölé is melegedhet a levegő, míg a nyugati határvidéken hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.

A hétfői vihar után országosan majdnem háromezer helyre riasztották a tűzoltókat, leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt, írja a Telex. Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kedden is folytatódik a viharkárok felszámolása – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.